vizit

A vizit, eredetileg egészségügyi rémtörténetekkel indult, melyeket egy szörnyű, ám rendkívül tanulságos élményekben bővelkedő több esztendős vesszőfutás indukált. Immár a gyógyulás rögös útján járva, úgy döntöttem életem egyéb vonatkozásaiban szerzett tapasztalataimat is megosztom olvasóimmal.

Levélküldés

Küldje el Ön is megpróbáltatásairól szóló történetét a

vizit.blog@gmail.com

címre!

Címkék

2010.01.25. 07:59 kanossza

Kanossza 22. – A jóakarat diadala

Előzmények: 1. - 2. - 3. - 4. - 5. - 6. - 7. - 8. - 9. - 10. - 11. - 12. - 13. - 14. - 15. - 16. -17. - 18. - 19. - 20. - 21.

Jelentem, a felület indításának egyik középtávú célja megvalósulni látszik. A pénteki történettel kapcsolatban érkezett, főként előremutató hozzászólások tengerében végre beteg és terapeuta véleményét egyaránt megismerhettük. Persze korai lenne még örömtáncot lejtenünk, de legalább elindult az építő jellegű diskurzus.

Érdekes egybeesés, hiszen a Kanossza folytatásában is örömteli eseményekről számolhatok be.

Bár nem elképzelhetetlen, hogy korai volt ez az öröm... 

 

Tisztelt Olvasók!

Bár a jobb oldali dobozok egyikében folyamatosan ott figyel a felkérés, megerősítésképpen ide is leírom: amennyiben környezetükben akad olyan témába vágó történet, melyet szívesen látnának viszont ezen az oldalon, kérem ne habozzanak azt eljuttatni a vizit.blog@gmail.com címre.

Természetesen a beküldőket a szerkesztés nyűge alól tehermentesítem, a diszkréciót garantálom.

Köszönettel,

Kanossza

 

 

Otthon áradt a szeretet. Párom a kommunikációs konszern regionális üzleti adminisztrációja közepette napjában többször felhívott, és én minden alkalommal be tudtam számolni valami apró pozitív fejleményről, mely hitem szerint előrevitt a gyógyulás grádicsán.

A precízen adagolt kobaltsugaraknak hála visszanyertem látásomat, és az ideiglenesen második otthonomnak tekinthető hematológiai osztályon elsajátított gyakorlatok révén stabilizálódó egyensúlyérzékem jóvoltából egyre biztosabbá vált a mozgásom. Visszanyert képességeim segítségével rengeteget gyakoroltam az olvasást, a járást. A kemopauzák vérvétellel járó kontrollvizsgálatai alkalmával a lépcsőmászás néhány hete még hajmeresztőnek vélt feladatára is vállalkoztam. Kapaszkodva küzdöttem fel magam fokról fokra, de az akadály legyőzése minden küszködésért busásan kárpótolt.

Ugyan alvásigényem kielégítése még mindig 10-12 órára rúgott, pihenten ébredtem, és azonnal hozzáfogtam a napi rutin elvégzéséhez. Mire elérkezett az utolsó, augusztus 15-ei R-VIM kezelés ideje, készségszinten használtam az otthoni technikai eszközök mindegyikét, kiváló szerelőim életet leheltek autómba, közlekedtem, és sikerült előrelépnem magányos óráim során önmagamnak tett fogadalmaim teljesítése tekintetében.

Megtaláltam és gombolyítani kezdtem apai családommal három évtizede megszakadt kapcsolatom fonalát. Indításként egy nem mindennapi telefonbeszélgetésre került sor, melynek során bemutatkoztam, s a mobilszám tulajdonosát, apámat kerestem. A vonal túl végén egy kissé indiszponált hang közölte, ezen a számon a keresett személy nem elérhető. Lehet, hogy a névazonosság zavarta meg, engem mindenesetre annyira meghökkentett, hogy elnézést kértem és elbúcsúztam. Nem adtam fel. Hirtelen felindulásból rátaláltam a világhálón egyik nagynénémre, akit ugyan nem leltem otthon, de unokatestvérem megígérte, hogy átadja üzenetemet. És lőn – este 8 tájban megcsörrent a telefon. Két órán keresztül örültünk egymásnak, és következő kezelésem alkalmával tett látogatásakor még hosszan folytattuk az örömködést. Megkaptam a többiek elérhetőségeit, az említett kivételtől eltekintve mind lelkesen fogadtak, s hamarosan egy reunion kellős közepén találtam magamat.

Odahaza óvatosan, a közvetlen napsugárzástól védve, fejemen sapkával, félárnyékban élveztem, hogy élek. Látok, járok, ízlelek, szagolok, normalizálódott az anyagcserém, rendszeresen táplálkozom, sétálok, gondolkodok, kommunikálok. Miközben buzgott bennem az életöröm, enyhítendő az olykor elviselhetetlen nyomást egyre gyakrabban kellett viseletes vénáimat hűvös borogatással nyugtatni, körömvirágkrémmel kenegetni. A fájdalmakat némiképp enyhítette az ízérzékelés és a tájékozódóképesség visszanyerése. Emellett két új tulajdonságom szolgált magam és közvetlen környezetem számára nóvumként. Eleinte meglepett, de hamar megszoktam, hogy hőérzetem megváltozott, kevésbé zavart a meleg, mint betegségemet megelőzően. Korábban már a 25 fok feletti hőmérséklet is megviselt, most 30-35 fokban, a zsúfolt útvonalakat elhagyva, azonnal lekapcsoltam a klímaberendezést, mert a leengedett ablakok nyújtotta huzat is megfelelőnek bizonyult. A másik döbbenet akkor ért, amikor egy alkalommal történetem drámai pillanataiban sokat emlegetett Tufi barátomat kísértem a vízparthoz közeli otthonunktól 350 méterre lévő távolsági busz megállójába. A viszonylatra várva egy számára meglepő kérdéssel törtem meg a beszélgetés fonalát:

- Érzed, milyen finom tóillatot hoz az esti szellő?
- ???
- Komolyan nem?
- Egyáltalán nem.  

Pedig ő az, aki antinikotinistaként feleekkora távolságról egy cigarettafüst-felhőtől is fintorogni kezd.

Mint a korábbi epizódokban erről beszámoltam, a lábszárműtét idején kialakult kóros étvágytalanság okán testsúlyom jelentős részét elveszítettem, és az onkológiai  betegségcsoport intravénás kezelésének melléktüneteként egész testre kiterjedő grátisz epilációban részesültem. Születésem óta alapkiszerelésben sápkórosnak tartottak, de ebben az időszakban kísértetiesen szürkés árnyalatot kapott a bőröm. A többség számára nyilván meghökkentő látványt nyújthattam, és ezt kendőzetlen őszinteséggel adták tudtomra minduntalan. Ügyintézések, bevásárlások és baráti találkozók kombinációjából álló útjaim során számos alkalommal éreztem magamon fürkész tekinteteket, hirtelen mozdulatok alkalmával nem ritkán széles taglejtéssel irányomba mutogató jól tájékozottakat fedeztem fel  periférikus látószögemben. Utóbb újranézve a korabeli fotókat, melyeken én is szerepelek, ez már nem lep meg. Még korántsem voltam formában, de nagyon bíztam a sikerben.

Fokozandó lelkesedésemet, az utolsó R-VIM kezelést követő kontroll alkalmával egy pozitrondiagnosztikai vizsgálatra szóló beutalóval ajándékozott meg kezelőorvosom. A jeles esemény előestéjén, tisztálkodás közben számba vettem, mennyi hatóanyagot és hatóanyag mellékhatást enyhítő vivőoldatot csepegtettek belém megmentőim. Az irányomban tanúsított felbecsülhetetlen mértékű jóakaratot, a pozitív életszemléletet és a kérlelhetetlen következetességgel végzett koncentrációs gyakorlatokat, valamint a február 14-én kapott intrathecalis kombinált cytostatikus kezelést, a február 15-én belém csurgatott nagy dózisú MTX, az első széria M-CHOP protokoll részeként 28-án adagolt CHOP kezelést, és az e mellett indított Mabthera-immunterápiát nem számítva, csupán a  középdózisú VIM protokoll keretében alkalmanként 24 db 500 milliliteres palack, összességében 60 liter varázsoldat segítette elő a kedvező végkifejletet.

A szeptember 17-ei keltezésű PET/CT vizsgálat komplett metabolikus remissziót igazolt.



Fülemig szaladt a szám, de az ébredéskor rendszeresen a lábszáramban felejtett Septopal-láncba akadó paplan okozta nyilalló fájdalom, és a kiélezett szituációkban egyre gyakrabban rám törő pánikrohamok miatt mégsem érezhettem felhőtlen örömöt...

30 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://vizit.blog.hu/api/trackback/id/tr771699190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szumóné 2010.01.25. 22:35:15

De jó, hogy benéztem :)
Üdv ismét "itthon"Kanossza!!!

A bejegyzéshez:
Mégha korai is volt az öröm, de legalább volt és ez azért motivált, amikor később esetleg(?) rosszabbodott az állapotod, nem? Vagy épphogy akkor jobban elkeseredik az ember? Vagy erőt ad, hogy ha egyszer sikerült, akkor fog menni mégegyszer...? Benned hogyan működött?

Remélem most azért aránylag jól vagy! Drukkolok továbbra is, minden vizsgálatért! Lesz csontvelő átültetés végül? Esetleg már túl is vagy rajta?

Üdv,
Messi

szubjektiv 2010.01.26. 21:49:29

Nem szeretem a sorozatokat, de itt nálad mindig várom a folytatást.
Pánik:(
Remélem már a múlté.

Skatya 2010.01.28. 12:21:09

Szia Kanossza!
Örülök, hogy itt vagy! Újra olvastam az összes bejegyzésed . Hát így egyben olvasva még borzasztóbbnak tűnik ez a tortúra. Minden elismerésem a tiéd, ezt a sok mindet ép ésszel elviselni hihetetlen.
Nagyon remélem, hogy most már a teljes gyógyulásodról fogsz beszámolni.
Nagyon-nagyon drukkolok neked.
Várom a folytatást.

Kátya

kanossza 2010.01.28. 19:31:53

@Szumóné:

Akkoriban már annyira lendületben voltam és annyira bíztam az orvosaimban és annyira megszoktam azt a semmivel össze nem hasonlítható miliőt, hogy amikor újabb megpróbáltatások elé néztem, nem jelentett traumát.

Értesüléseim szerint, a transzplantáció jelenleg nincs napirenden.

kanossza 2010.01.28. 19:33:10

@szubjektiv:

Ezen a korszakon túllendültem.

kanossza 2010.01.28. 19:48:11

@Skatya:

Mint egy helyütt említettem, még most a hozzászólás keltezésének idején sem tekinthető megoldottnak a probléma. Ugyan – hála sebészemnek és a műtétben, valamint gyógykezelésben résztvevő stábnak – a lábszárseb gyógyulófélben, de időközben felütötte fejét egy titokzatos nyirokkeringési probléma.

Mind e mellett, az utolsó tünetmentes hónaptól számítva,10 tünetmentes esztendőnek kell eltelnie ahhoz, hogy terapeuta és páciens egyaránt elégedetten dőlhessen hátra.

Skatya 2010.01.29. 14:46:33

Szia Kanossza!

Tudom, hogy nem gyógyul meg az ember varázsütésre( bár vannak csodák, de az mindig mással esik meg nem velünk illetve veled. Bár kívánok neked csodás gyógyulást) a családomban is erre néhány példa. De ahogy egybe olvastam a történeted, azt a sok szörnyűséget arra gondoltam, hogy vége lehetne már a megpróbáltatásaidnak, és ezek után csak jó dolgokról számolsz be. Lehet, hogy egy kicsit elragadtattam magam. Mea culpa!

Kívánok csodás gyógyulást, kitartást, drukkolok neked és sorstársaidnak.

Skatya 2010.01.29. 14:55:31

@kanossza: Tudom,hogy nem gyógyul meg az ember varázsütésre. Bár vannak csodák amik nem velünk történnek meg. Ahogy olvastam a történetedet egyben, azt a sok szörnyűséget amin átmentél, arra gondoltam vége lehetne már a megpróbáltatásaidnak, és mostantól csak jó dolgokról számolj be.
Lehet, hogy kicsit elragadtattam magam. Mea culpa!

Kívánok neked és sorstársaidnak csodás gyógyulást!

Skatya 2010.01.29. 14:59:13

Bocs a duplázásért! Valami miatt az előző hozzászólásom nem ment át amikor elküldtem. Aztán csiribi-csiribá még is átment.

Még egyszer bocs!!!

szubjektiv 2010.01.29. 20:24:32

@kanossza: Nagy dolog az is.
Sokan benne ragadnak a pánikban, úgy hogy más komoly baj nem is sújtja őket.
Ebből is látszik, hogy különleges anyagból vagy:) (no nem úgy, mint a kommunisták;)
Várom a folytatást. A zenei bloggal mi a helyzet? Rémlik, mintha lett volna arra utalás korábban.

zoldborso 2010.02.01. 17:41:39

@Skatya: Csak barátságosan jegyzem meg: igenis velünk is történhetnek csodák -- már ha hiszünk bennük (ami különösen ahhoz kell, hogy egyáltalán észrevegyük, ha csoda történik velünk :-)), és nem úgy képzeljük el a csoda mibenlétét, mint a legócskább szirupos katolikus propagandafilmekből kitűnik.
Merthogy a mindennapi csodák -- azaz azok a csodák, amelyek valóságosak -- nem nagy csinnadrattával, kevéssé feltűnően, és gyakran nem is viharos hirtelenséggel szoktak végbemenni. Ja, és azt is botorság képzelni, hogy a csoda olyasmi, ami a közreműködésünk nélkül megvalósulhatna! :-)
(Nem véletlenül szokta volt mondani Jézus, hogy a hite gyógyítja meg a csodás gyógyulás alanyát! :-)) Ha ebből indulunk ki, minden egyes súlyos betegségből történő felépülés önmagában csoda, hiszen azt jelzi, hogy egy ember, aki képes volt megbetegítően negatív állapotba kerülni, képessé vált arra, hogy meggyógyítsa magát -- azaz 180 fokos fordulatot vett az élete!
Ez bizony gyakran jár nagy belső katharzisokkal (nekem legalábis vannak ilyen élményeim, és ahogy Kanossza eddigi történetéből számomra kitűnt, neki is vannak) és az már teljesen másodlagos kérdés, hogy a kívülállók számára a fordulat nem olyan intenzitással és sebességgel válik nyilvánvalóvá, mint a mesék (és a giccses filmek) leegyszerűsítő szimbolikája szerint. Persze a gyógyulófélben levő is kifogyhat időnként a türelméből -- olyankor nagyon sokat tud segíteni, ha az ember képes visszaemlékezni az ő kis csodájára -- és abból újabb erőt tud meríteni. :-)
Sok-sok kis csodát kívánok neked!
Azért lehetőleg csak kicsikéket, mert az már elég durva, amikor nagy csodákra van szüksége az embernek -- jobb az ilyen helyzeteket eleve elkerülni! :-D
Persze, ha mégis szükséges, egy nagyobbacska csodát sem sajnálok tőled! :-D
Üdv. B

szubjektiv 2010.02.02. 22:15:40

Hogy mi is a csoda az maga megérne egy misét.
@zoldborso:
Jó olvasni amiket irogatsz.

sunwind 2010.02.03. 17:20:07

Szia Kanossza!

Én a továbbiakban is drukkolok Neked!
Tudom, hogy számodra ez a blogírás egyfajta terápia - nekem viszont a Te blogod olvasása a terápia. Jól hat rám, hogy azt olvashatom, hogy vannak hozzád hasonlóan jófej emberek is ezen a bolygón, amin én is élek... :-)

bakacsimba · http://milanbaba.blog.hu 2010.02.12. 11:20:55

Remélem jól vagy! Jelentkezz, ne hozd ránk a frászt :)

kanossza 2010.02.12. 12:09:46

@bakacsimba és minden tisztelt olvasó!

Távol álljon tőlem az alapvetően fennálló feszültségen túlmenő aggodalomkeltés, de sajnos még az ESBL mindig a lábszáramban bujdokol, a nyirokkeringési „dugulás” még mindig fennáll, de hitem töretlen!

Eközben lankadatlanul folyik a létért folytatott küzdelem, melynek sikere érdekében annyi feladatot kell megoldjak, hogy mostanában nem tudok egy munkanapnyi időt szánni egy-egy új epizód megírására.

Halkan újra megjegyzem, hogy az olvasók történetei is elakadtak valahol. Talán a havazás okozza az inaktivitást?

Megnyugtatásul: kanosszám folytatásai sem nélkülözik majd a meglepő fordulatokat...

szubjektiv 2010.02.12. 20:46:25

@kanossza: Sok sikert a küzdelemhez, az újabb fejezeteket türelmesen kivárom.

Gondoltam illik ide, ezért megemlítem nektek az autogén tréninget, ami mind lelki problémák megoldásában mind testi bajok kezelésében segíthet.
Ez lényegében egy relaxációs módszer. De jól elsajátítva, sokat gyakorolva elvezet a meditációhoz is. Mivel a lélek és test kéz a kézben jár (micsoda képzavar), tényleg sokat javíthat az ember közérzetén.
Pénzes dolog, mert tanfolyamon lehet jól megtanulni, de szerintem az arra fogékony ember könyvből is elsajátíthatja, ha nehezebben is.
Nekem nagyon sokat jelentett, hogy megtanultam, de aztán sokáig hanyagoltam. Mivel az utóbbi időben felgyülemlettek a problémáim, újra nekiláttam és érzem ismét jótékony hatásait, így eszembe jutott, hogy ajánlom nektek is.

bakacsimba · http://milanbaba.blog.hu 2010.02.17. 20:28:40

Türelmesek vagyunk, csak néha adj életjelet magadról ;)
Nagyon sok erőt és kitartást kívánok!

kanossza 2010.02.23. 22:35:48

Tisztelt Hűséges Olvasók!

Mint arra korábban már utaltam, a létfenntartás érdekében folytatott küzdelem közepette, mostanában nem tudom rászánni azt a zavartalan egy napot egy-egy újabb bejegyzés formába öntésére, mint korábban. Szemlátomást hozzászólni sem jutott időm.

A mai napom túlnyomó részét – diagnosztikai vizsgálat céljából – a blog megannyi epizódjának színhelyéül szolgáló intézmény falai között töltöttem. A jártamban-keltemben feltoluló emlékek hatására talán még az időfaktor szűkre szabott keresztmetszetén is sikerül tágítanom valamicskét...

Ennyivel tartozom magamnak, a tisztességes egészségügyi dolgozóknak, mindazoknak a betegtársaknak, akik jelenleg is küzdenek és nem utolsó sorban nektek.

Hamarosan jelentkezem.

Vigyázzatok magatokra!

szubjektiv 2010.02.27. 12:14:58

Kösz, hogy jelentkeztél.
Minden jót addig is, míg újra lesz időd!

sunwind 2010.03.31. 20:39:55

Mi van veled Kanossza? Nagyon eltűtél..:-(

sunwind 2010.03.31. 20:40:30

@sunwind: már úgy értem: tűNtél..

kanossza 2010.04.08. 11:56:35

@sunwind:
és Tisztelt Hűséges Olvasók!

Sokasodtak a feladatok. Egész egyszerűen nem tudok a korábbi gyakorlatnak megfelelően, egy teljes munkanapot rászánni egy-egy új bejegyzésre. Arra gondoltam pörgősebbre veszem a tempót, rövidebb bejegyzéseket publikálok, de amint a megszokottnál kicsit rövidebb lélegzetű epizód jelent meg, rögtön durva kritikák értek; holott több levélíró időhiányra panaszkodva az előbbi megoldást szorgalmazta. Most melyik kezembe harapjak?

A szívem azt diktálja folytassam, hisz egy nyertnek vélt meccset majdnem újrajátszani azért nem tanulság nélküli. Ez a jelenlegi lehetőségeimet figyelembe véve csak úgy működhet, ha optimalizálom a terjedelmet.

Tessenek szíves megírni, mi legyen!

sunwind 2010.04.09. 21:23:10

Én egyszerűen kíváncsi és türelmetlen vagyok. És ennek megfelelően kompromisszumkész. Szóval várom a folytatást. Bármekkora terjedelemben.

Most meg már pláne, hogy meglebegtetted ezt a közelsem jól hangzó "újrajátszást".

bakacsimba · http://milanbaba.blog.hu 2010.04.10. 22:59:35

mindegy, mindegy, csak jelentkezz :)
sok erőt, kitartást továbbra is! Várunk :)

Szumóné 2010.04.12. 13:59:30

Rég nem jártam erre, de most! Látom, sajnos nem maradtam le semmiről, aminek azért valahol örülök is, mint hűséges olvasó!
Várom a Kanossziáda folytatását, türelemmel.

Kanossza, gyógyulj meg mielőbb, légy jobban! Rendeződjenek a dolgaid! Erőt és kitartást kívánok én is!

tonyo71 2010.04.13. 08:33:36

@kanossza:
Írjál... röviden vagy hosszan... de írj!

szubjektiv 2010.04.13. 23:10:45

Csatlakozva az előttem szólóhoz:
Kanossza írj, ha csak röviden is!
Kivárjuk a hosszabbat türelemmel, de addig is légy jelentkezéssel, ha lehet.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.04.14. 15:33:08

Legalább azt írd meg, hogy vagy!

kanossza 2010.04.16. 00:41:34

Tisztelt Olvasók!

Mindenek előtt mea culpa! Mentségemre szolgáljon, hogy nem csupán létfenntartásunk és otthonunk megőrzése érdekében végzett sokasodó teendőim, de ezzel párhuzamosan a túlzás nélkül komplexnek tekinthető betegségcsoport utótüneteinek kezelése, s még tetejébe a leszázalékolásommal kapcsolatos bürokrácia kínálta feladatok is távol tartottak a konzolhuszárkodástól.

Tömegesnek ugyan a lelkes hozzászólók óhaját túlzás lenne nevezni, én mai zárógondolatomként mégis szolgálok egy biztató bejelentéssel.

A bloggolásra szánható időm szűkösségére való tekintettel kicsit rövidebbre fogom ezentúl a mondandót. Mindezzel párhuzamosan, kisvártatva a többek által kritizált és immár túlhaladottnak tekinthető névtől és a hozzá kapcsolódó arculattól is búcsút veszek. A folytatásban a vizit, a kissé komplexebb tematika egy elemeként fog megjelenni. Tágul a horizont. Mivel életem egészségügyi vetületén túl, még számtalan fontos téma érdekel, ezentúl mindezek terítékre kerülnek majd, a Kanossza gyűjtőnév alatt. Terveim szerint lesz kultúra – főként zene – természetvédelem és megannyi más.

Legközelebb, még közelebb!
süti beállítások módosítása