Előzmények: 1. - 2. - 3. - 4.

A drámai helyzet fokozódik. Időközben sikerül végre lábra állni, így lehetővé válik, hogy a szabadban étkezzek. Ekkor kell szembesülnöm azzal, hogy eddig nem csupán az orrfacsaró szaghatások gátoltak a táplálkozásban. A titokra még nem derül fény, de a hatodik érzékem azt súgja, a biztonság kedvéért jobb, ha továbbállok.

Járóképességem visszanyerését követően tündéri gyógytornászaim segítségével hamar megszabadultam a járókerettől. Mindez egybeesett néhány olyan változással, melyek jelentősége csak később vált fontossá. Kis lépésekben haladtam. Előbb napi 3-4 alkalommal, mankó segítségével erőltettem a járást, majd az idő előrehaladtával egyre hosszabb felfedezőutakat tettem.

Időközben a kórterembe is új szobatársak érkeztek. A naphosszat ágyban tartózkodó MRSA-hordozó ágyszomszédom egy napsütéses délelőttön elhagyta a fedélzetet, miután  a főorvos úr többszöri felszólítása ellenére sem volt hajlandó letenni önpusztító szokásairól. Nem akadt vizit, melyen az orvosok valamelyike ne hívta volna föl a figyelmét arra, hogy 23-as cukorértékkel nagyjából a lassú, de biztos útját válassza az öngyilkosságnak, ha konok rendszerességgel öt darab méretes túrós lepényt reggelizik, majd folyadékszükségletét három liternyi barna színű, édes, szénsavas ital elfogyasztásával biztosítja, zsíros ételeket és banánfürtöket hozat látogatóival, s mindeközben napi inzulinfejadagjának beadását is megtagadja. Az egyik reggeli körséta alkalmával a jó szándékú intelmet hangos szóváltás, hisztis duzzogás, majd csomagolás követte.

A műtét napjától – a mélyvénás trombózis elkerülése érdekében – vérhígítás céljából minden nap Fragmin-injekciót fecskendeztek a köldököm alatti bőrszövetbe. Közel négy hónaposra nyúlt benntartózkodásom félidejében kóros vérszegénység jelei mutatkoztak rajtam, ezért több alkalommal, összességében több liternyi vérkészítményt kaptam. Álmatlanságom egyre aggasztóbb méreteket öltött, éjszakáim jelentős részét félálomban töltöttem. Az említett higiéniás körülmények kiváltotta szagok és az egyre erősebb antibiotikumok hatására étvágyam rohamosan romlott, egyre gyakrabban elfogott a hányinger.

A lágyékomban található nyirokcsomók, kitapinthatóan megnövekedtek, e jelenségre a vizitek alkalmával olykor felhívtam a stáb figyelmét, de azt a választ kaptam, hogy a csomók és a vérszegénység nagy valószínűséggel az erős gyulladás számlájára írhatóak. A műtétet megelőzően, majd azt követően több alkalommal is szorgalmaztam a kezelőorvosomnál, hogy végeztessen általános belgyógyászati kivizsgálást, de ő ennek szükségszerűségét határozottan megkérdőjelezte.

Az új jövevények érkezése immár módot adott arra, hogy színesebb diskurzusok részesévé váljak. Új ágyszomszédomban például a mátészalkai kistérség roma közösségének potentátját tisztelhettem. Szórakoztató történetei jóvoltából új megvilágításba kerültek  a közvéleményt lázban tartó etnikai problémák, és a gazdasági underground új dimenzióival is megismertetett. A szemközti oldalon egy önhibáján kívül rokkanttá, és egyik orvos rokonának hibájából vakká vált nyugalmazott értelmiségi foglalt helyet. Példaértékű helytállása bennem is erősítette a reményt.

Hamarosan olyan kedvezőnek ítélték a sebek gyógyulását, hogy a hétvégéket már otthon tölthettem. A bentlakásos kórházi tartózkodást követően antibiotikummal és kötszerrel a csomagjaimban jártam haza víkendezni.

Később, járóbetegként heti két alkalommal kellett kötözésre járnom. A kötözőnővérek a dunsztkötés cseréje közben azért arra is figyelmet fordítottak, hogy biztassanak, s együttérzésük jeléül számottevő mennyiségű kötszerrel is megajándékoztak. Sajnos az egyre erősebb antibiotikumok hatására az elfogyasztott élelmiszerek mind gyakrabban visszakéredzkedtek a tápcsatornából, a hányásrohamok előbb heti, később napi rendszerességgel kínoztak. Egyik őszi látogatásom alkalmával sebészemnek elpanaszoltam, hogy az antibiotikumkúra mellékhatásaként hányásrohamaim immár rendszeresek, a lábszáram pedig még mindig olyan duzzadt, mint annak előtte. Egyidejűleg ismét megmutattam a duzzadt lágyéki nyirokcsomót, mire ő hirtelen felindulásból egy nagyon közeli jövőben végrehajtandó műtétet kezdett forszírozni. 

Bizalmam megrendült. Vonakodásomat látva az orvosi szobába vonult, és kisvártatva egy hosszú jegyzékkel kiegészített zárójelentést adott búcsúzóul a kezembe azzal, ha meggondolnám magamat, elvégzi a beavatkozást.

Nem meglepő módon máig sem gondoltam meg magam...