Előzmények: 1. - 2. - 3. - 4. - 5. - 6. - 7. - 8. - 9. - 10. - 11. - 12. - 13. - 14. - 15. - 16. -17. - 18. - 19. - 20. - 21. - 22. - 23. - 24. - 25.

Lehet, kritikusaimat nem nyugtatja meg, de a felgyülemlett élményanyag feldolgozását a megszokott stílusban folytatom. Egy meglepő fordulatokban bővelkedő, csöppet sem szórakoztató nap története következik. Olyan napé, amely az emlékezés távoli ködébe veszett emlékeket idézett fel és újabb áldozatokat követelt. A fájdalmat illetően ismét jelentős mértékben kijjebb tolódott az ingerküszöböm. 

Előzmények: 1. - 2. - 3. - 4. - 5. - 6. - 7. - 8. - 9. - 10. - 11. - 12. - 13. - 14. - 15. - 16. -17. - 18. - 19. - 20. - 21. - 22. - 23. - 24.

Történetemben még mindig az előző epizódban felbukkant titokzatos pöttyök eredetét keressük. Túl a sikertelen tüdőbiopszián, folytatódott az oknyomozás, ezzel megnyitva a Kanossza új fejezetét 

Előzmények: 1. - 2. - 3. - 4. - 5. - 6. - 7. - 8. - 9. - 10. - 11. - 12. - 13. - 14. - 15. - 16. -17. - 18. - 19. - 20. - 21. - 22. - 23.

Fejembe vettem, hogy megmentőim számára közös emlékeinkre utaló ajándékkosarat állítok össze, melyhez egy köszönetnyilvánító üzenetet mellékelek. Folytonosan ott motoszkált bennem a kétely, vajon ki tudom-e fejezni méltó módon mindazt a hálát, amit emberfeletti küzdelmük láttán érzek irántuk. 

A profilváltás apropóján.


A vizit, eredetileg egészségügyi rémtörténetekkel indult, melyeket egy szörnyű élményekben bővelkedő több esztendős vesszőfutás indukált. Akkoriban még abban az állapotban voltam, amikor látogatókat fogadtam. Orvosokat, szakápolókat, rokonokat, barátokat, kedves ismerősöket.

Az évek során látott és megtapasztalt borzalmak kikívánkoztak belőlem és úgy éreztem, ezzel a sorstársaim is így vannak. Egy ideig ömlött a panasz, belőlem és a kárvallottakból egyaránt, azután magam maradtam. Nem jött több levél. Mindez nagyjából egybeesett azzal az időszakkal, amikor Kanossza történetében megvillant a gyógyulás reménysugara.

Immár jobbára én látogatom jótevőimet: az életemet megmentő onkológusokat, a lábamat rendbehozó sebészemet a velük szimbiózisban dolgozó nővéreket, szakápolókat. Okafogyottnak érzem a profil korábbi sokkoló fotóját és eszembe jutott, hogy még annyi érdekes élményt megoszthatnék olvasóimmal.

Kanossza története mellett, ezentúl mindarról írni fogok, ami megragad, elgondolkoztat,  örömet okoz. Reneszánsz alkat vagyok, így épp úgy érdekel a metafizikai tradíció, a zene, a társművészetek, mint a természet ajándékai, a gasztronómia és a bor és mint mindannyiunknak, nekem is vannak emlékeim. Például a '80-as évek sajátos miliőjében fogant „pék-sztorik”, melyek jóvoltából eztán nevetésre is adódik alkalom.

Előzmények: 1. - 2. - 3. - 4. - 5. - 6. - 7. - 8. - 9. - 10. - 11. - 12. - 13. - 14. - 15. - 16. -17. - 18. - 19. - 20. - 21. - 22.

„Úgy a, nem az a legény, aki üti, hanem aki állja! 

Előzmények: 1. - 2. - 3. - 4. - 5. - 6. - 7. - 8. - 9. - 10. - 11. - 12. - 13. - 14. - 15. - 16. -17. - 18. - 19. - 20. - 21.

Jelentem, a felület indításának egyik középtávú célja megvalósulni látszik. A pénteki történettel kapcsolatban érkezett, főként előremutató hozzászólások tengerében végre beteg és terapeuta véleményét egyaránt megismerhettük. Persze korai lenne még örömtáncot lejtenünk, de legalább elindult az építő jellegű diskurzus.

Érdekes egybeesés, hiszen a Kanossza folytatásában is örömteli eseményekről számolhatok be.

Bár nem elképzelhetetlen, hogy korai volt ez az öröm... 

Hölgyolvasónk vesszőfutása folytatódik. Újabb, kegyetlenül logikus kérdések vetődnek föl, s mire sikerül feltárni a valós problémát, a kór elhatalmasodik.

Hú, de nagyon ismerős lemez...:((

Bevallom, kanosszám kilátástalan periódusaiban úgy tűnt számomra, hogy az átélt sorscsapásokat személyre szabottan osztotta rám a Gondviselő. Azonban egyik kedves olvasóm megrázó története révén újra gátlástalan szakszemélyzeti hanyagsággal, rosszindulattal és pökhendiséggel voltam kénytelen szembesülni.

A hossza okán két részben – ma és holnap – közreadott levél többszöri átolvasása után felmerült bennem, vajon a történetben szereplő egészségügyi szakembereket miféle elképzelés vezérelhette a pályaválasztásban? Miközben a pácienseket csupán munkadaraboknak tekintik, nem ők váltak-e biorobotokká?

Előzmények: 1. - 2. - 3. - 4. - 5. - 6. - 7. - 8. - 9. - 10. - 11. - 12. - 13. - 14. - 15. - 16. -17. - 18. - 19. - 20.

Mindenek előtt  szeretném megköszönni önzetlen felajánlásaikat, melyek hozzászólások és drótposták formájában érkeztek hozzám. Jelentem, élnék a felkínált lehetőséggel, és e túlzás nélkül közszolgálati funkciót betöltő felület életben tartása érdekében igénybe venném segítségüket. Kérem, legyenek olyan jók és juttassák el hozzám az oly sokat kritizált hazai egészségügyben tapasztalt tűrhetetlen közállapotokkal kapcsolatos élményeiket!

Annyival egészíteném ki a már unalomig ismételt korábbi felhívásomat, hogy a térfél másik oldalán küzdő egészségügyi dolgozók ostoba betegekkel kapcsolatos beszámolóit is szívesen fogadom.
 

Tisztelt Olvasók!

Arra gondoltam, hogy a Téli Napforduló, a Karácsony és a közelgő Új Esztendő alkalmából, a mai napra időzítem jókívánságaimat.

Illőnek érzem, hogy mindenek előtt, a köszönetnyilvánítással kezdjem ünnepi bejegyzésem.

 

Kérésem meghallgattatott. Ismét egy megrázó történet landolt a vizit.blog drótpostaládájában. Hanyagság és megint csak hanyagság. Egy rossz helyre tett cső miatt 12 nap után összeomlott a beteg tüdeje. Félrekezelték. Kis híján belehalt.

Előzmények: 1. - 2. - 3. - 4. - 5. - 6. - 7. - 8. - 9. - 10. - 11. - 12. - 13. - 14. - 15. - 16. -17. - 18. - 19.

A mérsékelt égöv mind a négy évszakában legszebb arcát mutató néhány hektáros kert kapuin túli világgal kapcsolatban szerzett benyomásokkal folytatódik a saga. Első lendületből mindössze négy napot tölthetek otthon, de az élmény annak dacára is az újdonság erejével hat rám, hogy kilenc esztendő alatt egyetlen alkalommal sem rendeztük át lakásunkat.

Végre közkinccsé tétetik néhány régen várt egészségvédelmi intelem, és szembesülni kényszerülök az osztály szeretetteljes védőburkán kívüli agresszív világ nietzschei  veszélyekkel kecsegtető élethelyzeteivel. Kezdem visszanyerni látásomat, és eközben azzal is szembesülök, mit kell ezért átmenetileg feláldoznom. 

Újabb megrázó történet landolt a vizit drótpostaládájában. Egy 18 esztendős sportember kicsit lazán vett egy sérülést. Az alábbiakban tíz gipszben töltött hónapjának hetének eseményeivel ismerkedhetünk meg.

Kérésem meghallgattatott. Ismét egy megrázó történet landolt a vizit drótpostaládájában. Szokásomtól eltérően kerestem egy idevágó videóinzertet, mellyel kapcsolatban fokozottan érvényes a jobb felső dobozban szereplő szöveg utolsó mondata: „A szenvedő alanyok, illetve a hozzátartozók hiteles beszámolói erős idegzetűek számára.”

Előzmények: 1. - 2. - 3. - 4. - 5. - 6. - 7. - 8. - 9. - 10. - 11. - 12. - 13. - 14. - 15. - 16. -17. - 18.

A Kanossza-saga folytatásában megtapasztalom a kobaltsugarak jótékony hatását. Egyre több meglepően kellemes élménnyel gazdagodom mind népesebb számú látogatóm révén. Egyikük jóvoltából kicsit rendezettebbé válik a külsőm. Újabb stratégiai tanácsokat kapok, miközben a terápiás mozgás rejtelmeivel is megismerkedek. Testileg, lelkileg megerősödve vágok neki  a második kezelésnek, és az epizód végére egy meglepő hírt is kapok.

Előzmények: 1. - 2. - 3. - 4. - 5. - 6. - 7. - 8. - 9. - 10. - 11. - 12. - 13. - 14. - 15. - 16. -17.

Mottó:
„A roncs arról álmodik, hogy ember lesz.”
ACTUS: Tükör (1990)

A kora tavaszi napfénnyel a remény is visszatér. A korábban említett, sokat sejtető, óvatos gesztusok titkának egy részére is fény derül. Újabb leckét veszek önismeretből, és közben rájövök egy évszázadokon átívelő rejtély összefüggéseire.

Előzmények: 1. - 2. - 3. - 4. - 5. - 6. - 7. - 8. - 9. - 10. - 11. - 12. - 13. - 14. - 15. - 16.

Elhagyván a megoldás színhelyéül szolgáló intézményt, emlékezetemben megannyi jó tanáccsal és pozitív benyomással, csomagjaimban a szakszerű sebkezeléshez szükséges munícióval, párom tevőleges segítségével péntek este hazaérkeztem. Kicsomagolás közben úgy döntöttem, hogy 48 órára szabadságolom magam.

Lejárt a magam szabta moratórium. A folytatásban ismét egy bizarr emlék felidézésére teszek kísérletet. Egyúttal ígérem, hogy az áttekinthetőség érdekében bejegyzéseimben törekszem a valós idejű történések mellőzésére. Meglehet, olykor előre nem várható, de a végkimenetel szempontjából fontosnak bizonyuló eseményekkel kapcsolatban kivételt teszek, de csak rendkívüli esetekben.

Ez a hét eddig az autóbalesetekből adódó rövidebb vagy hosszabb kálváriák jegyében telt. Pénteken egyik kedves olvasóm gyermekkori balesetéből adódó kamaszkori orrműtétjének kellemetlen utóhatásaival ismerkedhetünk meg.

Kérem, legyenek olyan kedvesek, aktivizálják magukat, mert még azoknak is elmegy a kedve a történetük megírásától, akik már alig tudják magukat türtőztetni. Arról már nem is szólva, hogy pozitív visszaigazolások híján elszontyolodok, és akkor sosem fogják megtudni, miként folytatódott kanosszám. Pedig számos tanulságos élménnyel szolgálhatnék...

Amikor anonimitást kérő olvasóm történetét végigolvastam, előbb érintettségem okán összeszorult a torkom. Azután megelevenedtek bennem kanosszám azon korszakának emlékei, amikor egy akupunktúrás kezelésen járva, a kínai orvos azt mondta: az ember sok mindent kibír. Ezt tudjuk – mondtam – de ennyit? Akkor két műtéten voltam túl, és a következményekbe majdnem belepusztultam.

A tegnap elkezdett történet főszereplője hősiesen viselte a megpróbáltatásokat. Két év alatt tizenegy ortopédiai beavatkozáson esett át. Ma már nem kap rokkantnyugdíjat, mert megmaradt a lába. Megélhetése érdekében azonban kénytelen naponta 8 órán keresztül állómunkát végezni.

Amikor anonimitást kérő olvasóm történetét végigolvastam, előbb érintettségem okán összeszorult a torkom. Azután megelevenedtek bennem kanosszám azon korszakának emlékei, amikor egy akupunktúrás kezelésen járva a kínai orvos azt mondta: az ember sok mindent kibír. Ezt tudjuk – mondtam – de ennyit? Akkor két műtéten voltam túl, és a következményekbe majdnem belepusztultam.

A ma és holnap megjelenő történet főszereplője hősiesen viselte a megpróbáltatásokat. Két év alatt tizenkét ortopédiai beavatkozáson esett át. Ma már nem kap rokkantnyugdíjat, mert megmaradt a lába. Megélhetése érdekében viszont kénytelen naponta 8 órán keresztül állómunkát végezni.

Autóbalesetet szenvedett olvasónk kálváriája folytatódik. Végre megtudja, mi okozta a kibírhatatlannak tűnő fájdalmat. Vizithegyek, jövés-menés, tanakodás. Mindenki mást mond, ám a sérült megfogad egy jó tanácsot, ami beválik.

Tisztelt Olvasók!

Tekintve, hogy időközben többen is eleget tettek a felhívásnak, és eljuttatták hozzám történeteiket, úgy döntöttem, hogy ezt a hetet a beérkezett egészségügyi beszámolók megjelentetésének illik szentelnem.

A hét első két napján egy autóbaleset hanyagul kezelt sérültjének egy hetes kórházi élményeivel, majd szerdán és csütörtökön egy tizenkét ortopéd műtétből álló kálváriával, míg a hét zárásaként egy gyermekkori orrsövényműtét évtizedeken át tartó kellemetlen utóhatásaival ismerkedhetünk meg.

Egy hét múlva folytatódik a Kanossza. A folytatásokban megpróbálom érzékeltetni, milyen érzés a kemoterápia és a sugárkezelés, ha már az ember visszanyerte az életkedvét, milyen életvezetési tanácsokkal látott el a „feketeöves” orvoscsoport, milyen hazatérni közel öthónapnyi tartós kórházi tartózkodás után. Persze mindezek mellett rengeteg tanulsággal is járnak majd a következő epizódok.
 

Alig öt hete, hogy az első bejegyzést publikáltam. Két tényező motivált, amikor hozzáfogtam az íráshoz. Terápiás szándékkal kiírni magamból egy emberöltő kínjait, a hosszú éveken keresztül tartó kilátástalanságot, a reményt, a csalódást, a megaláztatást, a reménytelenséget és az önfeledt boldogságot. Ugyanakkor arra is gondoltam, hogy ha lesznek, akik elolvassák, okulásukként szolgálhat.

Egy ideje erősödik bennem az érzés, hogy vizit.blog mindinkább túlmutat ezeken a szándékokon.
 

Előzmények: 1. - 2. - 3. - 4. - 5. - 6. - 7. - 8. - 9. - 10. - 11. - 12. - 13. - 14. - 15.

Az években mérhető alászálló periódus, és az azt követő mélypont után egy nagy fellélegzéssel búcsúztatom ezt a verőfényes hetet. Mit tagadjam, históriámban végre egy felívelő szakasz veszi kezdetét, amely, remélem, nemcsak az én életkedvemet adta vissza annak idején, hanem a tisztelt olvasókat is hozzásegíti, hogy egy hangyaszellentésnyivel  optimistább hangulatban induljanak neki a hétvégi kikapcsolódásnak.

Nem akarok ünneprontó lenni, de mielőtt nagyon beleélnék magukat a szansájnbugi életérzésbe, azért el kell mondjam, hogy még korántsem vagyunk túl a probléma megoldásán. Sőt! Olykor egyre komplikáltabbá válik majd a helyzet. 

No de ne szaladjunk ennyire előre, mert ez a rész sincs híján tanulságoknak!

Előzmények: 1. - 2. - 3. - 4. - 5. - 6. - 7. - 8. - 9. - 10. - 11. - 12. - 13. - 14.

Tisztelt Olvasók!

Fordulóponthoz érkeztünk.

Ebben az epizódban még mindig két szálon halad a történet, de végre elérkezik a régen várt pozitív áttörés. Teljes gyógyulásról ugyan még több okból is korai beszélni, de legalább felragyog a reménysugár.

Az óvatosságot egyrészt az onkoterápiai protokoll indokolja, mely az utolsó kezelést követő, tízéves – az idő előrehaladtával arányosan ritkuló kontrollvizsgálatokon tapasztalt tünetmentes – időtartamot követően nyilvánítja gyógyultnak a pácienst.

A másik ok prózaibb: a kanosszámnak ezzel az epizóddal még korántsincs vége.

Higgyék el, ezt leginkább én sajnálom.