Előzmények: 1. - 2. - 3.

Átértékelődnek az élettér, a higiénia és a komfort fogalmai. Az étkezésnél csak az elalvás megy nehezebben. Sikerül felállni, majd járókerettel közlekedni is. Egy este azután megérkezik a jótevő, de ez csak a betegekből vált ki szimpátiát. 

Az ágyhoz kötöttség mint élethelyzet az első időkben feldolgozhatatlannak tűnt. Életem korábbi éveit folytonos tüsténkedéssel töltöttem. Gyermekkorom óta hajtott a megismerés vágya, még sosem tudtam tetten érni magamat azon, hogy unatkozom. Folyton a határok tágításán, a pillanatokban rejlő távlatokon agyaltam. Tele voltam tervekkel. Erre most itt hevertem kiszolgáltatottan, naphosszat a kórterem többi lakójának és azok látogatóinak trécselését hallgatva.

A hétköznapokon a vizitek utáni időszak mindig kellemes pillanatokat kínált. Ekkor érkeztek a derűtől sugárzó gyógytornászhölgyek, akik fiatalos optimizmussal próbálták mozgásra bírni a meggyötört testeket. Napról napra apró örömök értek, szemmel látható volt a fejlődés. A műtött térdem hétfőn még csak fél arasznyira tudtam mozdítani, de a szorgalom péntekre látványos eredményt produkált: hurrá! Már majdnem egy arasz a távolság!

A testépítés rendre beindította az anyagcserét. Ilyenkor hirtelen felindulásból az előző epizódban már vázolt rutin végrehajtása következett. Felülés az ágyban, az éjjeliszekrény alsó traktusában tárolt tisztasági csomag előhalászása, felkászálódás, az ágy végében tárolt járókeret megragadása, indulás. A feladat sikeres teljesítését követően hozzáfogtam az olvasáshoz, de mire éppen belemélyedhettem volna, a betegtársak tetszőleges számú csoportja visszaérkezett a bejárat előtti teraszon folyó, láncdohányzással egybekötött társadalmi életből, és a kint hallottak megvitatásába kezdett. Az általuk felvetett, nyomasztóan összetett egészségügyi problémákat taglaló történetek ugyan jelentős szellemi izgalmakat nem kínáltak, de ahhoz elegendőnek bizonyultak, hogy megzavarjanak. Ilyenkor discmant ragadtam, és lecsukott szemmel megpróbáltam elvonatkoztatni.

Azután elérkezett az ebéd ideje, amikor a látogatóik által kényeztetett szerencsések nekifogtak a friss házi koszt  elfogyasztásához, míg a kedvezőtlenebb helyzetben lévő többség belemerült a közfinanszírozás nyújtotta kulináris lehetőségek élvezetébe. Ugyan a szaghatások mindkét csoportot nehéz feladat elé állították, azért akadtak, akik repetáztak a menzakosztból.

A rehabilitációm kezdetével nagyjából egybeestek a németországi labdarúgó-világbajnokság küzdelmei. Mindeddig sosem gondoltam volna, hogy futballmérkőzések televíziós közvetítéseinek alkalmával efféle élmények részesévé válhatok. Életük végéig kerekesszékhez kötött férfiak csoportjai meredtek távolba révedő üveges tekintettel a képernyőn  folyó eseményekre, és közben dehonesztáló jelzőkkel illeték világklasszisok mozdulatait.

Az esti órákban nyílt némi lehetőségem olvasásra, de a gyógyszerosztást követő lámpaoltás után ismét lebilincselő eszmecserék fültanúja lehettem, melyek révén megismerhettem a Kádár-korszak idilljének teljes élményanyagát. Históriákat gigantikus fusizásokról, a közvagyonból eltulajdonított ingóságok révén szerzett talmi jólét örömeiről, a beszórakozva leszanált középkáderi és magánvállalkozói karrierekről. A történetek többnyire az elbeszélők elszunnyadásával végződtek, miután szép sorban szinte az egész kórterem horkolni kezdett. Általában nekem sikerült legutoljára megbirkóznom a feladattal. Éjszakánként egyre jobban elmosódtak a határvonalak, a szendergésbe átszűrődő külső ingerek és a mély alvásos szakaszban átélt víziók között.

Az élettér fogalma mindeddig ismeretlen megvilágításba került. Folyton ugyanazzal a rémálommal ébredtem: nem tudok ráállni az operált lábamra.

Kapcsolatba léptem rehabilitációs területen dolgozó manuálterapeuta orvos barátommal, aki egyik este felkeresett, és néhány szakavatott mozdulattal a helyére illesztette a műtét során kicsavart és eredeti pozíciójától 3 - 4 centiméterre elmozdult bokavillámat. Miközben a kijárathoz kísértem, elmondta, hogy lábműtétek alkalmával olykor előfordulnak ehhez hasonló esetek. A terápiát követően – betegtársaim legnagyobb megdöbbenésére – egyik kezemben a mankókat fogva sétáltam vissza a kórterembe. A fásult sorstársak többsége lelkesen a csodadoki legközelebbi látogatásának időpontja felől kezdett érdeklődni.

A másnap délelőtti viziten boldogan demonstráltam a stábnak visszanyert képességemet. Orvosom előbb örült, majd részletes beszámolómat követően kétkedésének adott hangot. Mint utóbb kiderült, kisvártatva arról is gondoskodott, hogy jótevőm huzamosabb ideig ne léphesse át az intézmény kapuját...