vizit

A vizit, eredetileg egészségügyi rémtörténetekkel indult, melyeket egy szörnyű, ám rendkívül tanulságos élményekben bővelkedő több esztendős vesszőfutás indukált. Immár a gyógyulás rögös útján járva, úgy döntöttem életem egyéb vonatkozásaiban szerzett tapasztalataimat is megosztom olvasóimmal.

Levélküldés

Küldje el Ön is megpróbáltatásairól szóló történetét a

vizit.blog@gmail.com

címre!

Címkék

2009.09.21. 13:06 kanossza

Anyák napi tragédia

Máris érkezett egy történet, melyből mindannyian megismerhetjük, miként sikerült néhány nagy tapasztalattal bíró szakembernek átsiklania egy olyan tünetegyüttesen, amely nagyjából két nap leforgása alatt halálhoz vezetett.

A sztori pikantériája, hogy amikor egy idős szervezet az említett tüneteket ilyen rövid idő alatt produkálja, az bizony a szívinfarktus csalhatatlan jele. Talán még a kezdeti botlások sem eredményeztek volna visszafordíthatatlan folyamatot, ha valakinek lett volna kedve elvégezni egy EKG-vizsgálatot...

Az én Drága Édesanyámat köszöntöttük, a lányommal. Olyan szép nap volt, mintha a napsugár is, a szép idő is az  édesanyákat köszöntené. Szép emlékekkel, virágokkal a házban tértünk nyugovóra.

Május 8.-án, Hétfőn, reggeli után 78 éves Édesanyám elindult a kertbe szokásos sétájára. Rövid idő múlva visszasietett és azt mondta, olyan erős hányinger tört rá, hogy neki mindjárt hánynia kell. Erre a mellékhelységben hamarosan sor került. Olyan gyorsan tört rá ez az érzés, hogy igencsak gyengécske lett. Mivel többször megismétlődött, orvost hívtam hozzá.

Az orvos megérkezése után, azt kérdezte tőlem, hogy a mama mióta vérszegény. Azt válaszoltam, nem az, hiszen egy hete készült vérképe tökéletes volt. A leletet meg is mutattam. Addigra, már a fekvés sem volt az igazi, mert a gyomor és a mellkas magasságában nehéz érzése volt, ha lefeküdt nehezen lélegzett. A doktor közölte, hogy ez biztosan az a járvány, ami most az idősek körében „divat”. Adott egy injekciót, ami fájdalom csillapítót és még három másik, számunkra ismeretlen, gyógyszert tartalmazott. Ezzel el volt intézve.

Így telt a nap. Éjszaka mellette ültem, mert annyira rosszul érezte magát, hogy aludni sem tudott. Alig vártam a reggelt. Hívtam a  házi orvost, aki sürgősséggel mentőt hívott, ami hamar meg is érkezett. Édesanyám olyan rosszul volt, hogy hordágyra fektették és leszíjazták. Elindultunk, majd 15 perces kocsikázás után az autópályához érve, a mentős kapott egy hívást a központból. A diszpécser azt mondta neki, hogy egy ülős beteget el kéne vinni Érd városközpontból Pestre.  Mivel innen 10 percig tartott volna az út visszafelé, azt találtam mondani a mentős uraknak, ha itt hal meg Édesanyám, oltári nagy botrányt fogok csinálni. Erre beszóltak a központba és  a szirénát bekapcsolva   elindultak Budapest belvárosában található kórházba, ahová 10 perc alatt megérkeztünk...

Itt a sebészeten pár perc alatt kiderült nem oda tartozik a beteg és a Gasztroenterológiára irányították. A percek csak teltek, teltek, azonban semmi érdemleges nem történt. A vizsgálatot végző fiatal doktornőnek elmondtam, Édesanyámnak 30 éve szív infarktusa volt, de ez nem hozta annyira lázba,  hogy EKG-t készítsen. Szerintem ekkor már a beteg, ég és föld közt lebegett. Csak ötödszöri próbálkozásra sikerült a kézfején vénát találni. Teli nyomták  valami  anyaggal de segíteni ez sem segített. Még mindig nem jutott senkinek eszébe, hogy EKG-vizsgálatot végezzen. Csak arra koncentráltak, hogy másnap  megtükrözik.

Amikor este visszamentem hozzá, szomorú kép fogadott: Édesanyám a mellékhelységben, a WC-kefével mosta a hálóinge elejét, mert véres lett amikor kihúzta vénájából a branült. Megkérdeztem miért vette ki, de azt mondta nem ő tette. Sajnos az ágya is véres volt, így egyértelmű volt, hogy ő lehetett. Elmondta, hogy nem tudott feküdni ezért járkált a folyosón. Pár szót azért váltottam vele de nem úgy tűnt mint aki érti is, mi történik vele. Szóltam a nővérnek aki csak annyit mondott: Na, hála Istennek! Ezután nem tett semmit.

Megszeretgettem, ahogy tudtam hatni rá megtettem. Szóltam a nővérnek, felhívtam a figyelmét arra, mi történt,  de ennek ellenére őt nem érdekelte a 78 éves  asszony sorsa.  Szépen elköszöntem tőle és hazajöttem.

Másnap reggel jött a világ legrosszabb híre, az Édesanyám meghalt.
Rettenetes  érzés, MIÉRT?? A kardiológus hölgy kérte, járuljak hozzá a boncoláshoz, mert nem értik mi történt. Az éjjel, egyszer sikerült újraéleszteni, de később elvesztették.

Szerintem, a szívinfarktust fel lehetett volna ismerni, ha legalább egyszer a felelősségteljes szakemberek hallgattak volna rám és készítenek egy EKG-t.  Ezt nem tették meg, pedig többször kértem…………………….
Ennyit ér egy Ember élete?
 
T.S. Margit



 

66 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://vizit.blog.hu/api/trackback/id/tr961377313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ThufirHawat 2009.09.21. 14:25:11

Szomorú. Részvétem.

snuffi · http://mentolosmacska.sfblogs.net 2009.09.21. 14:26:56

valahogy így vesztettem el öt éve a nagymamámat, csak neki a veséjével volt gond, nem a szívével. a kórházba szállítást követő hajnalban meghalt, mert az égvilágon senki nem figyelt oda, milyen egyértelmű tünetei voltak.
sajnos ez nem olyan dolog, ami csakúgy bosszantja az embert, mint a múlt héten ellopott telefon gondolata. ez fel nem fogható veszteség sokak számára.
igazából semmi nem változik, ha tovább szaporítom a szót, úgyhogy nem írok többet.

kanossza 2009.09.21. 14:35:35

@nyiflet:

Mindenek előtt, fogadd őszinte részvétemet!

Ezek súlyos terhek. Újabb kalamajkát okozhat, ha az ember cipeli magával. Én pszichológusi tanácsra, terápiás céllal kezdtem kiírni magamból a fájdalmaimat és be kell valljam, epizódról-epizódra egyre könnyebbé válok.

tárhejj · http://atarhely.hu 2009.09.21. 14:47:08

Ez nagyon szomorú történet.
Részvétem.

Dekatlon 2009.09.21. 14:52:41

@kanossza: emberi oldalról a kiírás és a pszihológus ok.
De ne felejtsük, hogy súlyos gondatlanság történt. Minél több ilyen felett hunyunk szemet, annál több lesz.
A korházi állapotok oknak jók, magyarázatnak nem.
Büntető feljelentés kell tenni. Ez nem ellopott mobiltelefon, ez egy ember élete.

kanossza 2009.09.21. 15:00:17

@Dekatlon:

A blog elindítását, azt követően határoztam el, hogy a históriámmal felkerestem, egy orvosi műhiba perek terén két évtizednyi sikeres múltra visszatekintő szakjogászt. Ő azt mondta, nem megnyugtatásképp mondja, de az irodáját többnyire, az elhalálozott családtagjai keresik föl.

Mindannyian tudjuk, hogy a jelenlegi állapotok tarthatatlanok. Talán a nyilvánosság révén jobb eredmények érhetőek el, mint hosszas pereskedéssel, méltatlan háttéralkukkal.

1bambi 2009.09.21. 15:34:11

Mint mindenhol, az orvosok között is van olyan, aki nem ért a szakmájához, vagy hanyagul végzi azt. Ha felmerül bennem a kétely, hogy ez történik, megkeresek egy másik orvost, kikérem a tanácsát. Különösen, ha ennyire komolynak tűnik a helyzet. Inkább nézzenek hülyének és akadékoskodónak, mint hogy rámenjen egy hozzátartozóm egészsége, vagy akár az élete.

kanossza 2009.09.21. 15:40:28

@1bambi:

Elvben, ez így rendjén lenne. Azonban, ennyire kiélezett helyzetekben, sajnos nem mindig képes az ember higgadtan gondolkodni.

gelsystem 2009.09.21. 15:40:33

az orvosok többségéből hiányoznak olyan -vele született- tulajdonságok, mint : empátia, alázat, hivatástudat...és még sorolható:(
ezek hiánya nem a rendszer hibáiból adódnak!!!

kanossza 2009.09.21. 15:43:01

@gelsystem:

Ha átsuhansz a Kanossza eddig megjelent epizódjaira, megbizonyosodhatsz arról, hogy osztom nézeteidet.

exilis 2009.09.21. 15:50:20

Mi ahányszor korházban jártunk mindig mellényúltak:

Apuval múlt évben húsvétkor mentünk be szívpanaszokkal a belre. Egy két nap után haza, semmi komoly.
Rá két hónapra került sor egy másik intézetben az ujabb panaszoknál az EKG-ra, ahol megkérdezték mikor is volt az infarktusa?

Feleségem eltörte a lábát, pontosabban a lábfejében valami kis csontokat. Doki nem hajlandó röntgenezni, ő látja hogy ez csak ficam. Először borogassa volt a recept, aztán az hogy ínhüvelygyulladás. Kb fél évig járt orvoshoz, injekciózták a lábfejét inhüvelygyulladásra való szerrel ( mint később kiderül a lábfejben nincs is inhüvely ami begyulladhatnana). Aztán elmentünk egy maszekhoz, és kiderült hogy el van törve. Fél éve. És a csontok még mindig nem forrtak össze..

Ugyanez kéztöréssel, szintén feleségem. Csuklótörés, műteni kell.
Már előkészítve a műtétre, amikor odajön az egyik orvos, és megsúgja halkan, hogy ne haragudjunk, nem akar beleszólni a prof dolgába, de megnézte a röntgent, és szerinte ne műttessük meg, nincs elmozdulva, ez ha jól rögzítik a gipszet minden gond nélkül összeforr. Műtét lefúj, rendes doki begipszel, és láss csodát úgy is lett.

Aztán ismét a csukló. Egyszer csak elkezd fájni neki. Injekciók, stb. kb. két hónap után megunjuk és ismét elmegyünk a bevállt maszekhoz ( marhák voltunk hogy egyből nem oda) Az csak ránéz, megfogja a kezén a hüvelykujjat és hátrahajtja, és már mondja is mi van begyulladva, és az ín nem tud becsúszni miatta az ínhüvelybe, és ambuláns műtéttel rendbe tehető. 10 perces műtét, és valóban rendbe is jött.

Feleségemnek van egy kis gondja a szívével. 6 hónapos terhesen, éjjel rosszul lett, elkezd remegni, a pulzusa tapinthatatlan sebességű, a szíve is inkább remeg mint ver. Felkelni nem tud. Háziorvos kihív, elmondom mi van, de nem nagyon akar jönni. Azt mondja ne idegeskedjek, ez csak női hiszti, látatlanban megmondja. Azért nagy kegyesen elfárad hozzánk amikor mondom hogy azért egy terhes nőhöz jöjjön már ki. Megnézi az asszonyt, majd azonnal kórházba, mert a doki szerint " ebbe bele is lehet halni". Pitvari tachikardia volt, szerencsére megúsztuk.

Ezek után azért nem csoda ha az embernek vannak fenntartásai a kórházakkal szembe :)

gelsystem 2009.09.21. 15:54:29

@kanossza:
végigolvastam az összes részt.........
ennek hatására -is- írtam azt, amit.

Kot Marlboro 2009.09.21. 15:59:02

Részvétem Margitnak.
Sajnos nekem nagymamámmal történt hasonló eset, másoktól is sok ilyet hallani, a legtöbbször idős emberekkel kapcsolatban.
Ha összeesküvés-elméletet akarnék gyártani, azt mondanám benyomásaim alapján, hogy az egészségügyi ellátásban szándékosan hanyagolják "a társadalom számára már csak terhet jelentő" időseket.

kanossza 2009.09.21. 16:01:34

@totorohun:

Ez itt hirtelen felindulásból 5 történet. Egy családban.

Botrány:(

kanossza 2009.09.21. 16:09:28

@Kot Marlboro:

A nevében is köszönöm.

A Gondviselőnek hála, én azért a kanosszám második felében megtapasztaltam a feltételezésed cáfolatát is. A halál közeli élményeim színhelyéül szolgáló intézményben, rendkívüli áldozatokat hoztak orvosaim számos idős emberért. A hivatástudat nem szelektál.

Nick Leeson 2009.09.21. 16:12:31

Ilyen szemét világ van. Félve mondom ki, de egy kis zsebpénz a nővérnek és az orvosnak egész más állapotba hozta volna a dolgokat.

A nejemet műtétre készítették elő, feküdt a műtőasztalon. Mikor eltelt kb. 20 perc és nem jött az orvos, kitolták a műtőből, a műtők elé. AMikor ezt anyósom meglátta érdeklődött a műtősfiúnál, hogy mi a gond. Az felvilágosította, hogyan kell gördülékennyé tenni a dolgokat....
Mikor minden érdekelt megkapta a maga zsebpénzét (ápolótól az orvosig), azonnal helyere állt a rend. A doktor úr hirtelen előkerült. A műtét kiválóan és gyorsan zajlott, a nővérek példásan tették a dolgukat, stb...

Ez van, ez ellen nem sokat lehet tenni...

papamaci1 2009.09.21. 16:23:11

Ha beteg vagy azonnal sok pénzt kell adni minden eü.-snek.mentősnek, ápolónak, orvosnak.
Főleg egy öreg esetében, hisz azzal nem törődnek.
A halott öreg tiszta nyereség: nem kell neki nyugdíj, amúgy sem fogyasztó, nincs rá pénze.Nem terheli az eü. ellátást. A temetés jó pénz az államnak.

Csak a gazdag öreg létjogosult.... ez kapitalizmus.

kanossza 2009.09.21. 16:24:32

@az aki:

Ez vérlázító!

Ha átolvasod a Kanossza epizódjait, látni fogod, hogy esetemben, sajnos a kenyőcs sem bizonyult hatékony megoldásnak.

papamaci1 2009.09.21. 16:27:06

@Kot Marlboro:

Ez eddig is nyilvánvaló, nem ? A nyugdíjas nem hoz profitot....aki nem hoz profitot, nem számít, nem ember.
Másfelől korlátozott erőforrások mellett az esélyesebb túlélőre koncentrálnak....

Reggie 2009.09.21. 16:28:52

@az aki: En lehet hogy utolag fegyverrel visszakertem volna a penzt...

elod72 2009.09.21. 16:30:12

@gelsystem: Az orvosok jelntos reszebol nem hianyzik senki. Csak ezek az orvosok hianyoznak Magyarorszagrol, mert mar reg elmentek, vagy eppen csomagolnak. Ez bizony a rendszer hibaja. Reszvetem minden erintettnek.

Kisebbik lanyom koldokzsinorjaban csak ket er volt a harom helyett. Ez gyakran okozza pl. az egyik oldali vese elsorvadasat a magzati fejlodes alatt. Ugyan az ultrahangon ezt eszrevettek (kesve), sok kort le kellett futnom, mire valaki hajlando volt az ujszulottet megrontgenezni. Szerencsere minden rendben volt nala, de ez nem az egeszsegugyon mulott. Mindezt annak ellenere, hogy volt "zsebpenz" is, azt hiszem, utoljara adtam eletemben...

Más Magyar · http://masmagyar.blog.hu 2009.09.21. 16:30:52

Sajnálom a mamádat,remélem egy jobb helyen és jobb körülmények között születhet újjá!
Nekem pár éve szintén majdnem kivégezte egy kompetens orvos az anyukámat.
Több napnyi erős hasi fájdalom és állandó 40fokos lázra egy legyintés és C vitamin volt a megoldás.Mentőt hívtam amikor meguntam.A kiérkező mentősök megpróbáltak lerázni,de mivel édesanyám már megmozdulni sem tudott,elég egyértelműen megmagyaráztam a mentősöknek,hogy kb 10 lépésre vannak az ajtótól,ellenben és 2lépésre a boken-től( keményfa gyakorlókard aikidohoz,iaidohoz) amivel súlyos sérüléseket vagyok kész okozni nekik!
felrakták a hordágyra,bevitték a kórházba,ahol további 4órát szenvedett a váróban a műanyagszékeken.Végre amikor megvizsgálták a vérvételnél látszott,hogy súlyos eset van.A fehérvérsejt száma olyan magas volt,hogy az orvosok szerint már nem is élhetett volna!
Azonnal intenzív,műtét.Kiderült,hogy a teljes hasürege tele van véres gennyel,ami a hashártyát és a teljes női belső nemi szerveket megtámadta... A gyulladás miatt részben kihullott a haja,ki kellett venni a méhét,de legalább él.Igaz lelkileg elfogadni,hogy egy 50év alatti nő ( most lett 53éves ) már nem nő...szerinte.
A háziorvost felhívtam és "kedvesen" megkértem,hogy ha nem gond elhoznám a kartonját anyumnak.Erre még ő volt felháborodva..szerinte ő mindent jól csinált.Erre már kevésbé kedvesen megkértem,hogy ne nagyon mászkáljon a környéken egyedül,mert baja lehet...
Az orvosok 90%-a a saját zsebét tömné,ha nincs tejelés akár meg is dögölhet bárki....Ezért nagy tisztelet az igazán tenni akaró és felelősségteljes orvosoknak,nővérkéknek.

kanossza 2009.09.21. 16:30:52

@papamaci1:

Nem gondolom, hogy a kegyetlenség, a kapitalizmus szinonimája lenne. Számos barátom él nyugaton és elbeszéléseikből tudom, hogy idős szüleiket éppen olyan gondoskodással kezeli a helyi egészségügy, mint az újszülötteket, a gyerekeket, vagy a középkorú aktív keresőket.

Mindez emberség és hivatástudat függvénye.

kvadrillio 2009.09.21. 16:49:08

@papamaci1: Na ne mond ! Tényleg ???!
Szerintem meg a nyugdíjas is ugyanolyan ember, mint bárki más. Persze, ha nem betegen fogalmazunk.
A nyugdíjas fizeti a legtöbb pénz gyógyszerekre, mert sajnos idős kora miatt betegsége is több van, mint a fiatalnak./Nélküle a gyógyszergyárak megszűnhetnének./ A nyugdíjas vigyáz az unokákra, ami nem kis pénz, ha átszámolnánk. A nyugdíjas fizeti a munkanélküli gyerek , unoka helyett az eü.járulékot, ami csökkenti a nyögdíját. És még sorolhatnám...Tehát, egészséges gondolkodású embernek eszébe sem jutott, jut olyan, hogy a nyugdíjas ember, nem ember, nincs szükség rá.

nickita 2009.09.21. 17:08:59

én is egy csomó olyat tudnék írni, amikor az orvos nemtörődöm, hozzá nem értő, bunkó stb. volt. ellenben volt jó pár olyan eset is a családban, amikor az orvos életet mentett. bár ez nem erre a blogra való, de azért az orvosok többsége jól végzi a munkáját. margitnak részvétem, az ilyen orvosokat elküldeném a pályáról. sajnos manapság az orvosi pályát egyre kevesebben választják és így alaposan felhígult a szakma.

quaker 2009.09.21. 17:22:52

@kanossza:

Igen, így van, csak az a különbség, hogy nyugaton a nővérek és a dokik megélnek a fizetésünkől és nem olyan flusztráltak az anyagi problémáik miatt, mint itthon.

kvadrillio 2009.09.21. 17:25:09

Azért érdekes az, hogy amióta ennyire dúl az országban az "egészségügyi deform", mennyi félrediagnosztizált beteg hal meg és mennyi jól diagnosztizáltat szállítgat a szétválasztott mentőcsapat /beteg-szállítás haza...stb, sürgős szállítás kórházba/ide-oda a kórházak között órákig, amíg szegény életmentésre agonizáló beteg végül meghal miattuk.
Nincs meg az összhang a kórházak között, nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal, nem tudnak határozottan dönteni, hol kezelnék jobban a beteget. Kinek a hibája ez ? Elsősorban Székelyé, a z eü.miniszteré. Szervezetlen minden, senki nem törődik a felügyeletükkel, ellenőrzésükkel, utólag akarnak kivizsgálást, amikor már meghalt a beteg. Nem ez az első gyomorvérzéses beteg, aki meghalt a mentősök téblábolása, orvosok ? küldözgetése, beteg-lepasszolása miatt.

kanossza 2009.09.21. 17:36:35

@nickita:

Egyetlen ponton kénytelen vagyok opponálni. Az én kanosszám célegyenesében csupa olyan orvossal, nővérrel, betegszállítóval találkoztam, akik nevét szívem szerint aranyba vésetném és világgá kürtölném, mert szakmai kvalitásuk, odaadásuk példaértékű.

Igenis helyet kell adni a pozitív kimenetelű históriáknak és azok szereplőinek! Bizonyos vagyok abban, hogy ők, a velük kapcsolatos történeteket olvasván, magukra fognak ismerni. És ez, talán minden ajándéknál komolyabb értéket képviselhet számukra.

snaggletooth 2009.09.21. 17:43:50

imádok ilyen sztokikat olvasni, de szerintem a blogot be kellene zárni. erre persze nincs lehetőség, de szerintem ezt lenne az ideális.
tisztelettel.

Kúrcsány Ferenc 2009.09.21. 17:50:57

Kösz az ötletet, dr. snaggletooth.

ccke 2009.09.21. 18:47:42

Először is részvétem a történtekért, talán a legnehezebb dolog az életben egy ilyen esetet feldolgozni.

Másodszor a leírt tünetek legalább 10 féle dolgot jelenthetnek, köztük az infarktust is, amire természetesen gondolni kell.
Sajnos egy EKG közel sem egyértelműen mutatja az infarktust sok esetben (egyébként igen nehezen tudom elképzelni, hogy egy belgyógyászati osztályon ne készítettek volna EKG-t, lehet, hogy édesanyád nem emlékezett rá)
A legjobb kezelés, korai felismerés mellett is sajnos a szívinfarktus halálhoz vezethet, és az, hogy éjjel újra tudták éleszteni, azt jelenti, hogy figyelték az állapotát, és még időben közbe tudtak avatkozni. Sajnos ez végül édesanyádon nem segített, de sok más betegnek tudnak így segíteni.
Ezt nem azért írtam, mert ne lehetne igazad, nagyon is elképzelhetők ilyen súlyos hibák, nem akarok senkit se mentegetni, főleg ismeretlenül. Csak azért írtam, mert az orvostudományban semmi nem fekete-fehér, és a modern technika sem ad lehetőséget mindenre.

A harmadik részt a blogszerkesztő(k)nek szól. Az egészségügyi dolgozók helyzete nagyon nehéz (jómagam is ilyen lennék). Minden fórumon, médiában azt lehet hallani, hogy ki hol mulasztott, hibázott. A pozitív esetek nagyon ritkán vannak megemlítve. Azt várják el, hogy mindig legyél kedves, empatikus, szakszerű. Arra senki sem gondol, hogy azelőtt, hogy ővele foglalkozunk, 10 perccel talán valaki meghalt a kezünk között, vagy éppen egy alkoholistával veszekedtünk órákon át, vagy azt vágják a fejemhez, hogy máshol, mással micsoda hibák történtek (valahogy senkinek se jut eszébe a tesco pénztárosával veszekedni, hogy a múltkor a hentes a piacon miért verte át) és még sorolhatnám. Ha ehhez a helyzethez még hozzáadjuk az anyagi "megbecsültséget" és azt, hogy a 30-32 órás orvosi ügyelet még mindig eléggé általános, akkor azt hiszem a betegek részéről is várhatnánk több empátiát. Azt pedig mindenképp várhatnánk, hogy hasonló oldalakkal ne hangolják tovább a közhangulatot az egészségügy ellen, mert sokan igenis azért dolgozunk, hogy ne történjenek meg az ilyen események.

herut 2009.09.21. 18:53:44

Az egészségügy legnagyobb problémáját írtad le!Mentálisan kellene megújulniuk!Ez lehetetlen,ki sem lehet kényszeríteni.Hálapénz hegyeket kasziroznak,sírnak,keseregnek,fenyegetőznek...Milyen alapon?
Minden héten van ilyen megtörtént eset a sajtóban és mennyi lehet latenciában?!

herut 2009.09.21. 18:58:38

@ccke: Miért kellene a pozitív eseteket leírni?Azt sem írja le a fene sem,hogy XY esztergályos ma nem gyártott selejtet... Annak természetesnek kellene lenni,hogy az orvos,az ápoló kifogástalanul végzi a dolgát!
Az egészségügy ellen senki nem hangol,megteszik saját maguk az ott dolgozók.
Nyilván azok vannak többen,akik jól végzik a feladatukat.Mégis nap,mint nap napvilágra kerülnek felháborító esetek.

babsz 2009.09.21. 19:05:09

Az én nagypapám 2003-ban este a sötétben hanyatt esett a panel lépcsőházában, mert rálépett azokra a gázcsövekre, amit a munkások elpakolás helyett a lakásajtók és a villanykapcsoló közé helyeztek (mondjuk inkább úgy, hogy otthagytak). Csípő és kartöréssel került a salgótarjáni kórházba, meg rengeteg zúzódással. Pont, mikor végre megkapta a protézist, és úgy nézett ki, kezd jobban lenni, telefonáltak a kórházból, hogy kiesett az ágyból éjszaka, mert "elfelejtették" föltenni az ágy oldallapját. Gerinctörés. Innen már csak néhány hetet élt... és azt is bárcsak ne láttuk volna, hogyan. Életünk legborzalmasabb időszaka volt.

babsz 2009.09.21. 19:07:10

Hozzátenném, ő volt az a nagyapa, aki minden reggel öltönyben-nyakkendőben indult zsömléért, elolvasta az összes napilapot, és egyébként negyven évet tanított magyar nyelvet és irodalmat a helyi gimnáziumban.

ccke 2009.09.21. 19:14:51

@herut:
Ha az esztergályos selejtet gyárt megvonja a vállát, és eldobja... anyagi vesztesége persze van belőle, de senki sem fogja meghurcolni miatta, a tv-ben nem fogja viszontlátni magát.
Vagy írjunk mindkét oldalról, vagy egyikről sem!

babsz 2009.09.21. 19:23:11

@ccke: pont ezért kellene az orvosnak méginkább hibátlanul végezni a dolgát, hadd ne veregessem hátba, mert nem ölt meg!

kortesa 2009.09.21. 19:55:31

Azért szegény esztergályost nem jelenti fel senki, nem fenyegetik meg, nem "várják meg", nem kell félművelt-önjelölt-interneten utánaolvasott esztergálás ötleteket végighallgatnia, naponta órákat veszekednie a megrendelővel, a beszállítókkal,az esztergamunkát félpénzből egy putriban elvégeznie selejt anyagból... És a munkát maximum a zsebében viszi haza,nem a szívében.

Én szeretek orvos lenni, csak így nehéz

Egy magyar orvos havi 100.000 nettóval 240 havi óráért + 30.000 ft hálapénzért - és nem a pénz miatt rinyálok

Libelle · http://penzeszsak.blog.hu/ 2009.09.21. 20:14:15

Jó pár éve a nagymamám, aki világ életében egészséges volt, a kórháznak még a közelében sem járt, a körzeti orvosi rendelőt is csak kívülről látta, nagyon rosszul lett. Péntek késő délután volt, anyuék bevitték a kórházba. Az ügyeletes rájuk nézett, és bamba képpel azt kérdezte, hogy most akkor itt akarják hagyni? Anyu teljesen kiakadt, mondta, hogy nem azért akarják betuszkolni a mamát a kórházba, mert jön a hétvége, hanem mert rosszul van. Kiderült, hogy mamának veseköve van, ami elzárta a vesevezetéket. Mentővel vitték tovább, azonnali műtét, mama szerencsésen rendbe jött. Most 87 éves, és kórházat azóta se látott.
Ja, én maximálisan meg voltam elégedve az orvosommal. 2 gyerekemet segítette világra, mind a 2 császár volt. 100%-ban mellettem állt a terhességeim alatt, és a műtétek is jól sikerültek.

lioliom 2009.09.21. 20:16:48

Azt azért mondja meg már valamelyik nagyokos doki,hogy hogy van az,hogy valaki a munkaidejében hü...lye,a maszek rendelésen meg egyenesen zseni,és persze ez igaz akkor is,ha a zsebét kibéleli a kedves beteg.Az orvosokat a magyar egészségügyben csak egy dolog zavarja :a beteg.

kanossza 2009.09.21. 20:37:15

@ccke: ; @Libelle: ; @kortesa: és @pafff:

Félreértés ne essék, ez nem egészségügyi dolgozó ellenes blog!

Mint korábban már néhány esetben, most is le kell szögezzem, hogy éveken keresztül tartó kanosszám során én is találkoztam lelkiismeretes, önzetlen és profi szakemberekkel. Esetükben az EMBER szót kiemelném.

A dolog fonákja, hogy akadtak olyan – a históriámban még nem publikált – mozzanatok, amikor tényleg egy paraszthajszálon múlott a lábam, a vesém és a szemem világa. Szerintem, ennyi megrázkódtatás után, vehetem a bátorságot ahhoz, hogy nyugodt lelkiismerettel közzéteszem történetem.

yukikoka 2009.09.21. 21:34:10

Nagyon szomorú történet, részvétem:(

Amennyiben mulasztás történt, úgy a felelősségre vonás nyilván nem maradhat el. Ugyanakkor sokan elfelejtik, hogy az orvos munkája nem olyan, mint a korábban példának felhozott esztergályosé. A maximális gondosság mellett is előfordulhat tévedés, még a legjobban felkészült orvos esetében is (sajnos). Ez nem az orvosok butaságából vagy hanyagságából fakad, hanem az emberi szervezet bonyolultságából és az orvoslás természetéből. Az egyetemen nem "konyhakész" megoldásokat tanítanak, adott helyzetben neked kell kisakkozni, mi lehet a gond, elvégez(tet)ni a szükséges és elégséges, de semmiképp sem felesleges (OEP) vizsgálatokat stb., mindez nem egyszerű. És igen, mindezt ugyanolyan lelkiismeretesen és felkészülten kell végezni, mint ahogy az esztergályos végzi a munkáját (bár szerintem abban a szakmában is van ilyen is, olyan is, ahogy az eladók, mérnökök, tanárok stb. között is), csak a kimenetel sokkal bizonytalanabb, az ember hatáskörén kívül álló tényezők is befolyásolják. Számon kérni a szakma szabályainak betartását és a kellő gondosság tanúsítását lehet (jogilag), illetve az alapvető udvariassági normák betartását (emberi oldalról). A mindenhatóságot nem. A hálapénz "hegyeket" meg hagyjuk. remélem, egyszer megérik a helyzet egy normális eü reformra, és akkor lesz normális munkaidő megfelelő fizetéssel, és persze szakmailag és emberileg is megfelelő ellátás, felelősségre vonás lehetősége miegymás.

Mille38 2009.09.21. 21:53:33

@ccke: Abban viszont sokat tehetne az orvos társadalom, hogy őszintén kibeszélje magából a dolgait, hogy a prof előtt ne csak hasraesni kelljen, hanem szakmai tanácsot is lehessen kérni; hogy team-ekben a hivatás nehéz pillanatait, pszichés megterhelését is meg lehessen beszélni, egymástól támogatást kérni és kapni. Egyelőre úgy néz ki, hogy az egzisztenciális harc előbbre van, mint a kooperatív viselkedés. A professzió csak kifelé zár, befelé nem támogat. Én az őszinte légkört, a kommunikáció javítását és a klasszikus csapatépítés alkalmazását látnám egy egyszerű, gyors, olcsó és hatékony megoldásnak, ami hamar lendítene az egészségügy belső problémáin. (Mégiscsak röhej, hogy a nőgyógyászom folyton nekem, a páciensnek önti ki a lelkét, mivel én végre meghallgatom és még tanácsot is tudok adni. Véletlenül HR-s vagyok...)

kanossza 2009.09.21. 22:23:26

@Mille38:

Nem meglepő módon, az általam korábban már több alkalommal is emlegetett osztályon egy ilyen, példaértékű team működik. Irigylésre méltó sikereket produkálnak.

Első mohikán 2009.09.21. 23:21:04

@pafff: Büszke lehetsz a Nagyapádra.Irigyellek,mindig is becsültem az ilyen igazi úriembereket.Mindenkinek ilyen Nagypapát kívánok.

Irise 2009.09.21. 23:51:08

Én egy orvos vagyok, aki hamarosan elhagyja ezt az országot.
Nem öltem meg, tudomásom szerint senkit. Jól végeztem a munkám, sok ember köszönheti nekem szó szerint az életét, vagy az egészségét.
Azaz csak köszönhetné. Mert A legutóbbi két évben összesen két betegre emlékszem, aki megköszönte, szó szerint.
Szarok a hálapénzre. Igaz, abból se láttam sokat, összesen 15 ezer ft körül az utóbbi két évben, egyébként meg dolgoztam keményen 36 órákat egyben, ezért némely hónapban már 150 ezer ft körül vittem haza.
De nekem nem ez kell.
Én élni szeretnék, normálisan. Megbecsülten! Napi 8 óra, max heti 48 óra munkával, úgy,mint sokan mások.
És igen, nagyon szeretném, ha némely betegnek/nem betegnek lenne annyi gerince,hogyha visszahozom a szerettét a halálból, akkor mond annyit,hogy "Köszönöm." Ha az embereknek eszükbe jutna,hogy igen, az a másik ott a fehér köpenyben lehet,hogy azért nem mosolyog,mert halálra van dolgoztatva.
Rohadt sok a hibája az eü. rendszernek.
De tudjátok mit, ennek az egész országnak rohadt sok a hibája.
Tudjátok mit, marjátok egymást tovább. Véletlenül se fogjon össze senki senkivel! Dögöljön meg a szomszéd tehene is!
És senki ne segítsen senkinek!
Magyarország, én így nem szeretlek!

Irise 2009.09.21. 23:52:52

Elnézést, az előbb nem küldtem el, amit még szerettem volna,hogy részvétem Margitnak. Nagyon sajnálom.

Dezsőjóska 2009.09.22. 09:09:22

@Irise: Tökéletesen igazad van! De nem az a megoldás, hogy e miatt mindenki agyonkussolja a hibákat mint az elmúlt 65 évben!
Igenis mindenkinek meg kell tudnia, hogy mi folyik az EÜ-ben, és akkor nem találnál ebben a kibaszott országban X millió embert, aki a vizitdíj ellen szavaz!

Olyan az ország amilyenek a polgárai! Állok a tesco pénztárban és gondolkodom, hogy miért ilyen droidok a pénztárosok? Hát figyelem, hogy az előttem álló 5 vásárló közül egyik sem köszönt, egyik sem köszönte meg!

rrosseb 2009.09.22. 11:34:56

Kedves Margit!
Őszinte részvétem.

Kedves Kanossza!
Komoly felelőtlenség kitenni egy ilyen posztot. Semmi nem derül ki arról, hogy mi volt a halál oka, valóban történt-e mulasztás a kórház részéről. (Pl. a boncolás eredményéről nem esik szó.)
Persze ez nem is érdekes, ha a "rémtörténetek" célja csak a jónép hergelése.

Walhalla 2009.09.22. 13:14:50

@rrosseb: Kedves Rrosseb! Volt neked ugy igazan kozeli tapasztalatod a magyar eu-el? Azert kerdezem, mert en ugy gondolom, hogy a blog celja nem a hergeles! Kanossza is leirta, hogy o eloszor jogi uton szerette volna kerdore vonni a felelosoket, de ebben az orszagban vagy otszaz evig pereskedsz vagy hagyod a fenebe! Nem hallottam meg soha, hogy valaki pert nyert volna egy ilyen ugyben. Persze lehet, de errol sosem beszelnek, nincs nyilvanossag! Amikor az embert ilyen dolgok erik akkor igenis legyen legalabb annyi joga, hogy megirja! Ja, es tapasztalatbol mondon, hogy boncolas ide vagy oda a vege mindig az, hogy a betegen sajna nem lehetett segiteni ( ket oldal latin szo, aztan ennyi..)En is meg fogom irni a csaladomban tortenteket, de nem azert mert orvos ellenes lennek! Talalkoztam nagyon lelkiismeretes, brillians orvosokkal es noverekkel, minden tiszteletem az ovek!!! Tudom, hogy nehez a eu-ben dolgozok helyzete, de ez nem mentseg arra, hogy emberek halnak meg trehanysag miatt es akkor meg nem beszeltem a hozzatartozokrol akik ezek utan ezzel a tudattal elik le az eletuket , hogy ok mit tettek rosszul. ( miert nem mashova vittem, stb) En az elet minden teruletein dolgozo szakemberektol azt varom el, hogy felelosseggel vegezzek a munkajukat ! Ha en elszurok valamit a munkamban annak komoly kovetkezmenyei vannak , pedig nem eletek vannak a kezemben!!! Itt nem az orvosokat, novereket akarjuk bantani, hanem felhivni a figyelmet arra, hogy nagyon nagy baj van es tenni kene valamit. De konyorgom- ha en tisztelettel beszelek az orvossal, noverrel ( mar pedig en ilyen vagyon) akkor nem varhatnam en is ezt el, akar betegkent akar hozzatartozokent beszelek veluk? Mert sajnos en nem ezt tapasztaltam az esetek donto tobbsegeben. A masik az, hogy szerinted felelotlenseg ezeket leirni a blogban- szerintem meg az a felelotlenseg, ahogyan ma a korhazaink mukodnek!!!! Nos, ezert van ez a blog!!

Más Magyar · http://masmagyar.blog.hu 2009.09.22. 15:54:58

@Irise: Én segítek másoknak,én nem szégyellem megköszönni ami nekem jó és nem igyekszem mások kárára érvényesülni...ja és a dokimnak is megköszöntem,hogy végre 6év után rájött arra mit b@szott el a másik 3,ami miatt nem kaptam levegőt ezen időszakban...
Lehet tényleg én vagyok a "Más Magyar" ?

rrosseb 2009.09.22. 16:29:39

@Walhalla:
A poszt egy sajnálatos konkrét esetről szól. Tehát szerinted teljesen mindegy, hogy a konkrét esetben hibázott-e az orvos vagy a nővér? Mert ha mindegy, akkor semmi értelme konkrét esetekről írni?

Kanossza felelőtlensége abban áll, hogy még az előtt ítéletet hirdet ("mindannyian megismerhetjük, miként sikerült néhány nagy tapasztalattal bíró szakembernek átsiklania egy olyan tünetegyüttesen, amely nagyjából két nap leforgása alatt halálhoz vezetett"), hogy ismerné a halál okát. Ennél nagyobb felelőtlenség csak az, ha nem is érdekli.

rrosseb 2009.09.22. 16:43:06

@Walhalla:
Még valami. Ezt írod: "Nem hallottam meg soha, hogy valaki pert nyert volna egy ilyen ugyben."

Nem tudom, mit hallottál - mit nem, Én sok ilyen ügyről olvastam az újságokban, az interneten stb. Egy műhiba-perekkel foglalkozó ügyvéd 2002-es(!) cikkéből idézem: "Az egészségügyi szolgáltatók kártérítési felelőssége jogalapjának
megítélése egyre széles-körűbbé válik, ami a peres eljárást kezdeményezőknek kedvezőbb."
Nem reklámozom az ügyvédet, ha egy kicsit is érdekel a téma, a gugli sokszáz esetet kiad pár másodperc alatt.

Nem a kórházat védem, csak nem szeretem, ha még az előtt ítél valaki (elsősorban Kanossza), hogy ismerné a valóságot.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2009.09.23. 10:06:26

@rrosseb: Azt hiszem nem elég ha valaki jól végzi orvosi munkáját, látszania is kell annak a jó munkának. Ha valaki, mint a bejegyzés írója ilyen érzéssel, rossz szájízzel emlékszik vissza, akkor lehet, hogy a szakmai munka kiváló volt, de egyáltalán nem sikerült róla meggyôzni a beteg legközelebbi hozzátartozóját. Márpedig ez rossz szolgáltatást jelent.

Ez egy létezô jelenség, tehát a valóság, mivel a bejegyzés írója ezt érezte. Vagy jól álcázták, hogy mindent megtettek, vagy nem kommunikálták megfelelôen, vagy nem tettek meg mindent.

Mint egészségügyi dolgozó, tanulj a rémtörténetekbôl, hogyan lehet elkerülni ôket a jövôben.

rrosseb 2009.09.23. 13:46:03

@szomorutojas:
Az a baj, hogy csak az igazság ismeretéből lehet tanulni.
A laikus posztíró szerint azért halt meg a 78 éves anyukája, mert az orvosok nem vették figyelembe, hogy 30 évvel ezelőtt infarktusa volt. Vagy így van, vagy nem. Az is lehet, hogy figyelembe vették, csak semmi jelentősége nem volt. Vagy így van, vagy nem. Nem tudom, mert semmilyen egészségügyi végzettségem nincs, de még ha lenne is, a halál oka nem derült ki a posztból.
Amit Te írsz, az egy teljesen más sztori. Nem mindegy, hogy egy mulasztás valakinek a halálát okozza, vagy pedig egy aggódó hozzátartozót nem tájékoztatnak megfelelően. Azzal maximálisan egyetértek, hogy az utóbbi is sok kárt okoz az orvoslásnak (pl. rémtörténet lesz belőle egy blogon, esetleg teljesen alaptalanul). Sajnos nagyon sok orvos egyáltalán nem helyez hangsúlyt a megfelelő tájékoztatásra, gyakran még az alapszintűre sem.

kanossza 2009.09.23. 14:11:11

@rrosseb:

Sajnos itt nem csupán kommunikációs hiba történt, hiszen abban az esetben, ha valaki a szívinfarktus tünetegyüttesét produkálja és már évekkel korábban átesett egy ilyen rohamon, illik készíteni egy EKG-vizsgálatot.

rrosseb 2009.09.23. 15:28:04

@kanossza:
Ezt honnan veszed?
Most komolyan, őszintén kíváncsi vagyok: tényleg nem érdekel, hogy mi történt valójában, csak a "rémtörténet" számít? Ezért érdemes volt blogot indítani?

T S Margit 2009.09.26. 23:18:33

@ThufirHawat:
Mindenkinek Köszönöm a részvétet.
Viszont minden hozzászólónak akit érint magam is részvétet nyilvánítok.
Nem azért írunk ilyen történetet,mert rágódni akarunk rajta inkább tanulság.
A Doktor úrnak is köszönet és tisztelet, magam is tanulom az életet, mindenkinek meg van a maga története,és inkább segíteni akarás a szándék. Az Édesanyám boncolási eredménye, az hátsófali szívinfarktus volt ,még azt is mondták,hogy egy évvel ezelőtt is volt egy. Ezt persze nem tudtuk.
Tehát lehet,hogy ez volt a végzete, de akkor is mért nem lehetett ezt megnézni ??? Elfogadtam, de több orvos sem vette észre.
Azt viszont biztosan tudom,hogy szegénykém halála előtti este azért nem tudott lefeküdni, mert nem kapott levegőt, amikor lefeküdt,és ezért sétált a kórház folyosóján, ahol egyszer csak rosszul lett, ekkor került fel az intenzív osztályra.
De nem ez a fontos, hanem az,hogy Embertársaim tanuljanak ebből.
Élj úgy, hogy szeretet legyen benned, és ezt áramoltassa minden ember, ebben a nehéz időszakban is, Tudom nem könnyű, viszont tapasztalatból mondom csak a gátlástalan Szeretet, az amivel mindent túl lehet élni. MINDENT
Ne legyen harag és gyűlölet sem mert az biztosan betegséget fog előidézni.
Minden jót kívánok mindenkinek.

kanossza 2009.09.27. 14:00:18

@rrosseb:

Margit hozzászólását követően, szerintem az egyik kérdésedre választ kaptál. Eloszlatandó az alantas szándékaimmal kapcsolatos feltételezésed, arra kérlek ha időd engedi, olvasd el a későbbi posztokat. Elég markánsan kiderül, hogy az én históriám eddig publikált epizódjaiban nem csupán negatív színben feltűnő egészségügyi dolgozókkal találkozhatsz. Manuálterapeuta orvos barátom mellett, kiemelném a gyógytornász hölgyek, az érsebész, a vesespecialista és a belgyógyász főorvosnő pozitív szerepét.

Bár korábban jeleztem, most újra kihangsúlyozom, ez nem orvosellenes blog!

rrosseb 2009.10.06. 18:13:04

Le a kalappal Margit előtt. Javaslom, hogy ha van még hozzá lelkiereje, forduljon az Egészségbiztosítási Felügyelethez. A konkrét tanulságok levonása tényleg javíthatja a rendszer működését, lehet hogy másnak, máskor pont ez a plusz fog segíteni.

@kanossza:
Nem gondolom, hogy alantasak lennének a szándékaid, csak arra próbáltam felhívni a figyelmed, hogy ellenőrizetlen részinfók alapján nem szép dolog (elő)ítélkezni. Az én ízlésem (értékrendem?) szerint csak Margit utolsó hozzászólása után gyűlt össze elég infó ahhoz a mondathoz, ami a poszt bevezetőjében szerepel. Egyébként egy egészséges szintű orvosellenesség sosem árt! ;-)

kanossza 2009.10.06. 21:23:47

@rrosseb:

Most elárulok egy titkosat. A saját történetem megírásához kapcsolódó munkafolyamatok annyira lekötöttek akkoriban, hogy – bár Margit, korunk léptékeit figyelembe véve elég régóta a barátom és Édesanyja halálával kapcsolatos történetet hallva én buzdítottam arra, hogy egyfajta terápiás céllal írja ki magából azt – a vita tárgyát képező részletekről magam is megfeledkeztem.

Ezért, most utólagosan is elnézésedet kérem.

Ugyanakkor leszögezem: ostobaságnak tartom bárkivel kapcsolatos ellenérzések szítását; viszont elérkezettnek látom az időt, hogy nyilvánosságra kerüljenek olyan minősíthetetlen esetek, amelyek egyébként a feledés homályába merülnének.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2009.10.07. 21:16:38

@rrosseb: az igazság ismeretéből orvosi szakmai következtetést vonhatsz le, a jelenség viszont az, hogy a beteg hozzátartozója _úgy érzi_ hogy nem tettek meg mindent a betegért.

Két eset van, tényleg nem tettek meg mindent, és ebből valóban csak az igazság ismeretében tudod megtanulni mit kellett volna megtenni. A másik eset, hogy megtettek mindent, de ezt nem sikerült megfelelően kommunikálni. Alapvető jóindulatból hajlanék arra, hogy megtettek mindent, és kommunikálni kellene megtanulniuk az egészségügyben dolgozóknak.

T S Margit 2009.10.08. 10:40:33

@rrosseb:
Köszönöm kedves szavaidat, valóban úgy gondolom, hogy csak azt kell tennünk amit szeretünk,ami örömet okoz ami hasznos másoknak is és nekem is.Amit másokért teszünk az magunkért is tesszük.Viszont azt teljes tudásunkkal tegyük. Persze vannak jó dolgok is és azok visznek előre, azokba kell kapaszkodni.
Néha az embernek a teljes kétségbe esésig le kell süllyedni ahhoz,hogy meghallja a benne ragyogó Atma (Isten) segítő szavát.
Már az életem során sokszor előfordult ez velem és minden alkalommal csak nemesedik az Ember.
Tudni kell nincs kifizetetlen számla.
Mindenkinek számot kell adni.
Nincs kivétel.
Ezért nem haragszom senkire, mert tudom,hogy mindenki megkapja a magáét.
Szép napot, a nap süssön mindenkire.
süti beállítások módosítása