Előzmények: 1. - 2. - 3. - 4. - 5. - 6. - 7. - 8. - 9. - 10. - 11. - 12. - 13.

Az első sugárkezelést követően megszakadt a kapcsolatom a külvilággal. Egykedvűen fogadtam, hogy operált lábszáram visszanyerte eredeti térfogatát, képtelen voltam értékelni a kétágyas kórterem kényelmét, a vizesblokk, a folyosók makulátlan tisztaságát.  A nővérek kedvességére kifejezetten barátságtalanul reagáltam. Még sokat tapasztalt orvosaim többsége is értetlenül állt mizantrópiám előtt.

Becsléseim szerint nagyjából 8-10 napig tarthatott az a periódus, amikor már ezt világot elhagytam, de még a másik oldalra nem jutottam át. 

Előzmények: 1. - 2. - 3. - 4. - 5. - 6. - 7. - 8. - 9. - 10. - 11. - 12.

Az első kemoterápiás kezelést követő közel két hétnyi intervallumot emlékezetem egybemosódó napszakok és a tudatalatti katakombáiba süllyesztett események kusza halmazaként rögzítette. Bevallom, a történtek rekonstruálásában az időközben elsajátított koncentrációs technikák mellett pótolhatatlan segítségemre voltak korabeli ápolóim és látogatóim beszámolói.

Ha a szóban forgó időszakkal kapcsolatban mindössze a tényekre kívánok szorítkozni, ismét terjedelmes aktám idevonatkozó adatait idézhetem: „Február 28-án az első széria M-CHOP protokoll részeként CHOP kezelést kapott, e mellett (Mabthera) immunterápiát  indítottunk.” Virág elvtárs óta azonban tudjuk, hogy a tények makacs dolgok, így azért én árnyalnám kicsit a képet és beavatnám önöket a kezelés esetemben tapasztalt mellékhatásainak rejtelmeibe.

Előzmények: 1. - 2. - 3. - 4. - 5. - 6. - 7. - 8. - 9. - 10. - 11.

A gyógyulásom érdekében tett erőfeszítések mellett az idő előrehaladtával exponenciálisan növekvő extra feladatokkal ajándékoztam meg környezetemet. Az ápolók részéről egyre több  türelmet igényelt a bomló öntudatom generálta újabb és újabb rigolyáim kordában tartása.
 

Előzmények: 1. - 2. - 3. - 4. - 5. - 6. - 7. - 8. - 9. - 10.

Nem teszi derűssé az embert, ha átmegy mindazon, amiről az előző epizódokban beszámoltam. Kifejezetten szomorú lesz, ha folyton hányinger kerülgeti, szurkálják, vakaróznia kell és legfeljebb szenderegni képes, de egy jót szundítani nem tud.  Legszívesebben sírna, amikor ébredéskor – évtizedes szokásához híven – az ágyban nyújtózkodva forgatná kicsit a lábfejeit és triolázna egy jóízűt a lábujjaival, de az egyik lábfej minduntalan megmakacsolja magát, és mozdulatlan marad.

Most pedig megkezdődik az ellenséges sejtek felszámolása, és az expedíció, amely során megdöbbentő tapasztalatokra teszek szert.

Előzmények: 1. - 2. - 3. - 4. - 5. - 6. - 7. - 8. - 9.

A most következő néhány részben a hitelesség kedvéért sajnos be kell számolnom néhány olyan részletről, amelyek elolvasása előtt kívánatos némi idegrendszeri edzettség. Ugyanakkor a félreértések elkerülése érdekében leszögezem, hogy a história közzétételének elsődleges célja az ismeretterjesztés.

Egyszerű képlet alapján, egykori önmagamból indulok ki. Az egészségmegőrzésre nem helyeztem különösebb hangsúlyt. Felületes anatómiai ismeretanyaggal és nem túl kiterjedt egészségügyi kapcsolatrendszerrel csúsztam bele több éve húzódó kanosszámba.

Előzmények: 1. - 2. - 3. - 4. - 5. - 6. - 7. - 8.

Befogadóimnak és az előző poszt végén felsorolt támogatóimnak egyaránt hálás vagyok azért, hogy sürgősséggel, az onkológia területén országos elismertségnek örvendő intézet betegségcsoportom kezelésére szakosodott osztályára kerülhettem.

A helyzet súlyossága már fogadtatásom pillanataiban érzékelhető volt. 

Előzmények: 1. - 2. - 3. - 4. - 5. - 6. - 7.

A karácsonyi ünnepek a szorongás jegyében teltek. Ekkorra annyira legyengültem, hogy a  barátaink által szervezett hagyományos pilisi Napforduló-ünnepen már csak párom képviselte kéttagú családunkat. A 24-ei  „Mennyből az Angyal” című kompozíció jelentése némiképp új értelmet nyert. Az új évet egy másik közeli barátunknál, nagyobb társaságban töltöttük, de akkor már jószerivel hálni járt belém a lélek.

Még ma is előttem van, amikor a házigazdát félrehívtam a konszolidáltan vigadozó társaságból, s a lelkére kötöttem, ha nem sikerülne túlélnem ezt a tortúrát, tegye meg, hogy barátnőmmel továbbviszi azt a közel két évtizede működő művészeti projektet, amely kapcsán néhány éve összebarátkoztunk.

Summa summarum, nem érhetett az a vád, hogy kilátásaimat illetően elbizakodott vagyok.

Előzmények: 1. - 2. - 3. - 4. - 5. - 6.

Néhány éve - jelentős túlsúllyal küzdve - még eszembe nem jutott volna, hogy egy napon milyen furcsa lesz szembesülni azzal, hogy a cipőim és az alsó ruházatom kivételével gyakorlatilag minden ruhadarabomból kifogytam. Lehet, most megbecstelenítem a fitnesz bálványimádók oltárát, de számomra ebben az időszakban mégis meglepően kellemetlen volt, amikor kiestem a nadrágjaimból.

December elejére, az alváshiány és az étvágytalanság következtében olyan mértékben legyengültem, hogy jószerével már a lakásunkon belüli közlekedés is komoly nehézségekbe ütközött. Egyre nagyobb megterheléssel jártak a normális esetben rutinszámba menő mozdulatok.

Előzmények: 1. - 2. - 3. - 4. - 5.

>A korábbi tapasztalatok sajátos cáfolatát adták, a „jobb félni, mint megijedni” alapvetésnek. Távozóban a budai erdő pavilonjaiból, azon töprengtem, vajon most mitévő legyek? A lábszáram még mindig ugyanolyan duzzadt, mint az első beavatkozást megelőzően. A dunsztkötés ugyan friss, és már a cseréhez szükséges szakmai fogásokat is elsajátítottam, de felhalmozott kötszerkészletem véges, és könnyen belátható, hogy ez a helyzet nem sok perspektívával kecsegtet.

Újabb történet érkezett. Levágott ujjak, vér, szenvedés, egykedvű ügyeletes, majd a végső kétségbeesés pillanatában egy mindent megoldó kötetlen hangulatú telefonbeszélgetés. Száz drámai perc és egy boldog végkifejlet.

Máris érkezett egy történet, melyből mindannyian megismerhetjük, miként sikerült néhány nagy tapasztalattal bíró szakembernek átsiklania egy olyan tünetegyüttesen, amely nagyjából két nap leforgása alatt halálhoz vezetett.

A sztori pikantériája, hogy amikor egy idős szervezet az említett tüneteket ilyen rövid idő alatt produkálja, az bizony a szívinfarktus csalhatatlan jele. Talán még a kezdeti botlások sem eredményeztek volna visszafordíthatatlan folyamatot, ha valakinek lett volna kedve elvégezni egy EKG-vizsgálatot...

Előzmények: 1. - 2. - 3. - 4.

A drámai helyzet fokozódik. Időközben sikerül végre lábra állni, így lehetővé válik, hogy a szabadban étkezzek. Ekkor kell szembesülnöm azzal, hogy eddig nem csupán az orrfacsaró szaghatások gátoltak a táplálkozásban. A titokra még nem derül fény, de a hatodik érzékem azt súgja, a biztonság kedvéért jobb, ha továbbállok.

Járóképességem visszanyerését követően tündéri gyógytornászaim segítségével hamar megszabadultam a járókerettől. Mindez egybeesett néhány olyan változással, melyek jelentősége csak később vált fontossá. Kis lépésekben haladtam. Előbb napi 3-4 alkalommal, mankó segítségével erőltettem a járást, majd az idő előrehaladtával egyre hosszabb felfedezőutakat tettem.

Előzmények: 1. - 2. - 3.

Átértékelődnek az élettér, a higiénia és a komfort fogalmai. Az étkezésnél csak az elalvás megy nehezebben. Sikerül felállni, majd járókerettel közlekedni is. Egy este azután megérkezik a jótevő, de ez csak a betegekből vált ki szimpátiát. 

Az ágyhoz kötöttség mint élethelyzet az első időkben feldolgozhatatlannak tűnt. Életem korábbi éveit folytonos tüsténkedéssel töltöttem. Gyermekkorom óta hajtott a megismerés vágya, még sosem tudtam tetten érni magamat azon, hogy unatkozom. Folyton a határok tágításán, a pillanatokban rejlő távlatokon agyaltam. Tele voltam tervekkel. Erre most itt hevertem kiszolgáltatottan, naphosszat a kórterem többi lakójának és azok látogatóinak trécselését hallgatva.

Előzmények:

Vészjósló prológus

Cseberből vederbe

A második műtétre és a beavatkozást követő rehabilitációra túlzás nélkül pokolinak nevezhető körülmények között került sor. Egyik harcedzett barátom utóbb bevallotta, hogy a látogatását követően rátört sírás után negyedórát kellett az indulásra kész állapotig várakoznia autójában. 

Elérkezett hát a megfelelő időpont: a szóban forgó specialista a csontvelő megtisztítása céljából harmadik nekifutásra végrehajtotta a műtétet. Eredeti elképzelése az volt, hogy az antibiotikumot tartalmazó golyócskákkal felszer felszerelt sebészeti fémből készült láncot a térd felől helyezi be, ezért a térdkalácsomat átfúrva csatornát nyitott a velőüreg irányába, azonban olyan mértékben meszesedett csontszövetbe ütközött, hogy inkább a lábszárcsont felnyitása mellett döntött. A tybiát tibiát 15 centiméteres hosszúságban, harántirányban kinyitotta, a csontvelőt kikaparta, majd fertőtlenítés céljából antibiotikumot tartalmazó Septopal-láncot helyezett el a velőüregben. 

Előzmény: Az első műtét

Hátrahagyván az első beavatkozás helyszínét, útközben nagyjából összeszámoltam, hogy összességében mennyi időt töltöttem várakozással ortopéd sebészemmel folytatott munkakapcsolatunk néhány hónapja folyamán. A rövid kalkulus már közel két hétnél tartott, amikor meglékelt sípcsontommal megérkeztem oda, ahol azután igazán ellátták a bajomat.

A testi fájdalom fogalomköre már önmagában bizarr téma. Alaphelyzetben az ember, még bizalmas beszélgetésekben is csupán az érintett testtájat jelöli meg, és vérmérséklettől függően hozzákapcsol egy jelzőt. Amikor igazán elkezdett fájni a sípcsontom, azt gondoltam, nem létezik annál kínzóbb érzés, mint erre a fájdalomra ébredni. Akkor még históriám elején jártam...

Közel fél évtizede húzódó megpróbáltatásaim során beható ismeretekre sikerült szert tennem a Pest megyei régió egészségügyi intézményeinek egy jelentős részében uralkodó állapotokkal kapcsolatban. Talán az eseménysorozat félidejében járhattam, amikor megfogalmazódott bennem, hogy lejegyzem személyes élményeimet, és ismeretterjesztési  célból közzéteszem azokat.